Összesen 178 sportoló képviselte Magyarországot a XXXIII. nyári olimpiai játékokon Párizsban, ahol az éremtáblázaton Tokióhoz képest egy helyet javítva a 14. helyet szerezte meg 19 éremmel, amelyből 6 volt arany, 7 ezüst és 6 bronz.
Az Index véleménycikke szerint Párizsban a magyar küldöttség a megszerezhető érmek 1,82 százalékát szerezte meg, ami nagyjából a 2000-es és a 2004-es olimpiai szereplésnek felel meg, ahol ez a szám 1,83 százalék volt, Rióban viszont ennél rosszabb, 1,54 százalék, míg Londonban 1,87 százalék volt. Az újkori olimpiák kezdete óta zsinórban másodszor fordul elő, hogy az aranyérmek két százalékát nem sikerült a magyaroknak megszereznie.
Az érmek 79 százalékát vívásban, úszásban és kajak-kenuban szereztük meg. Húsz év után lett ismét öttusában aranyérme a magyar küldöttségnek Gulyás Michelle-nek köszönhetően, Márton Vivianna pedig az első magyar olimpiai címet szerezte meg taekwondóban. Szintén húsz év elteltével született ismét magyar érem sportlövészetben és 12 év kihagyás után kalapácsvetésben is.
Az egymillió főre vetített érmek számának tekintetében Párizs előtt San Marino és Finnország után a harmadik, aranyérmek tekintetében pedig a Bahama-szigetek mögött a második helyen állt a rangsorban Magyarország, az idei olimpiát követően a 7. és a 8. helyet szerezte meg hazánk ezekben a kategóriákban.
Elmaradt a párizsi olimpia egyik legnagyobb attrakciója
Nem kapta meg a hozzá szükséges hatósági tanúsítványt, emiatt mégsem mutatják még be a technológiai vívmányt.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!