A dél-zalai Nagyrécsén építi meg következő biogázüzemét a Biogáz Alfa Kft., az 1,3 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását 620 millió forint uniós pályázati forrás segíti. Az 1,5 megawatt teljesítményű üzemben az áramtermeléshez döntően a környéken keletkező mezőgazdasági hulladékokat és melléktermékeket − így almos szarvasmarha- és baromfitrágyát, valamint silókukoricát − használnak majd fel. Az erőművet úgy alakítják ki, hogy a keletkező hőenergiát a közelben lévő mezőgazdasági üzemek hasznosíthassák, kiváltva ezzel jelentős mennyiségű fosszilis energiát. A visszamaradó úgynevezett biogáztrágyát is az alapanyag-beszállítók használhatják fel a műtrágya helyettesítőjeként. A szükséges engedélyek beszerzését, illetve a terület előkészítését követően az építkezés várhatóan még idén, illetve a jövő év elején indul és 10-12 hónapig tart, a tervek szerint az üzem 2014 elejétől már energiát termel. A Biogáz Alfa az elmúlt időszakban több hasonló egységet épített az országban: Kaposszekcsőn, Kisbéren, Tiszaszentimrén, Bicsérden és Bugyin már elkészült a beruházás, Tatabányán és Csongrádon pedig jelenleg is folyik az építkezés.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!