A közlekedési tárca és a KTI által életre hívott együttműködés célja, hogy a mikromobilitási eszközök technológiai fejlődésével és társadalmi elterjedésével folyamatosan lépést tartva, jól alkalmazható, gyakorlati javaslatokkal segítse az önkormányzatokat annak érdekében, hogy az elektromos kerékpárok, rollerek és egyéb eszközök biztonságosan tudjanak részt venni a települések közlekedésben, utcai parkolásuk, tárolásuk szabályozottan és rendezetten történjen – olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóközleményében.
A városi közlekedés szerves részét képezik az elektromos járművek, mivel a mikromobilitás az elmúlt évtizedben soha nem látott változásokon ment keresztül.
Éppen ezért az Építési és Közlekedési Minisztérium a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézettel karöltve megteremti az új KRESZ-ben a mikromobilitási eszközök közlekedésre vonatkozó irányelveket és szabályokat.
A KTI szervezetén belül létrejön egy Mikromobilitási Munkacsoport is, amely nyomon követi a közlekedési eszközök állandó technológiai fejlődését, illetve ehhez kapcsolódóan állandó szakmai segítséget nyújt a változó közlekedési szokásokat figyelembe véve a mikromobilitási eszközök biztonságos közlekedésében, közterületi tárolásában, parkolásában.
A munkacsoport egy részletes, településtípusonként kidolgozott kézikönyv összeállításán dolgozik, amely segíti a helyi önkormányzatokat a mikromobilitás hatékony integrációjában. A kézikönyv külön ajánlásokat tartalmaz majd a főváros belső kerületeire, a külső kerületekre és az agglomerációra, a megyei jogú városokra, valamint a turisztikailag kiemelt helyszínekre. A munkacsoport külön figyelmet fordít a magántulajdonú és a megosztott mikromobilitási járművek kérdéskörére.
Az ÉKM és a KTI által életre hívott munkacsoport állandó tagjai között megtalálhatók a terület vezető hazai kutatói és mérnökei, a helyi önkormányzati döntéshozók, a Miniszterelnökség Aktív Magyarországért Felelős Államtitkársága, amely kormányzati szinten felel a kerékpározás fejlesztéséért, valamint a Jövő Mobilitása Szövetség, amely az iparági szereplőket képviseli.
A munkacsoport célja egy olyan szakmailag megalapozott, gyakorlati útmutatás kidolgozása, amely segíti a döntéshozókat abban, hogy a mikromobilitás ne csupán szabályozandó kihívás, hanem a fenntartható városi közlekedés szerves része legyen.
Módosul a KRESZ, erre a magyar autósoknak is nagyon kell figyelni
Spanyolországban kukába dobják az elakadásjelző háromszögeket. Mutatjuk, milyen készüléket kell beszerezni.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni