Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a visszaváltási rendszerrel (DRS) kapcsolatban elmondta, az nemcsak a környezetvédelmére van nagy hatással, de napjaink legkomolyabb szemléletváltási programja is egyben, amelynek célja, hogy minden italos palackból újra palackot gyártsunk, és azok ne az erdőkben, a folyókban, vagy a föld alá eltemetve végezzék.

A sajtótájékoztatón elhangzott: egészen döbbenetes, de a MOHU adatai szerint

hazánkban éves szinten 3,3 milliárd darab palack, italos doboz kerül a forgalomba, amelynek eddig a 60-70 százalékát kidobtuk a természetbe.

Ez nem atomfizika, csak vissza kell gyűjteni

 – szögezte le.

Szintén fontos, hogy a visszagyűjtés mellett a vásárlók jótékony célra is felajánlhatják a visszakapott 50 forintot. A program eddigi 39 hete során – amiben benne van a január és július közti felkészülési időszak is –

a magyarok 57 941 931 forintot gyűjtöttek a MOHU REpontokon jótékony célra a visszaváltási díjakból.

A vezérigazgató elmondta azt is, hogy túl vagyunk már a 400 millió visszaváltott palackon, és volt olyan nap, amikor 8 millió darabot dobtunk be az automatákba. „Megmozdult az ország: „egy jó dobással két jó dolgot tudunk csinálni” – fogalmazott Pethő Zsolt, ugyanis az 50 forint felajánlásával három egészségügyi intézményben tudjuk támogatni a gyermekgyógyászatot, és az így befolyt összeget egyenlő arányban fogják elosztani a kórházak között.

Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Vezérigazgatója mohu mol
Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Vezérigazgatója mohu mol
Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

Egyébként nemcsak a jótékonykodásra szánt összegek növekednek exponenciálisan. A július 1-jei bevezetés óta az automatáknál 80-90 százalékban a kinyomtatott kuponokat választják a vásárlók,

azaz 17 milliárd forintot kértek el így, ami aztán megjelent forgalomként a boltokban.

A jótékonykodást eddig körülbelül egymillió palack esetében választották.

Pethő Zsolt bejelentette azt is, hogy egyéves jótékonykodási programokban gondolkodnak, így a jelenleg futónak nem december 31-én, hanem 2025. június 31-én lesz vége, hiszen a rendszer is csak fél éve fut teljes egészében. Így az érintett kórházak egyéves forgalmat kapnak meg jövő nyáron, egy összegben.

Ezután az érintett kórházigazgatók mutatták be, hogy milyen eszközöket vásárolnának meg az összegyűjtött 50 forintokból.

Nagy Anikó, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa elmondta, hogy az intézményükben igyekeznek nagyot álmodni, és egy digitális, innovációs programot indítanának el. A fejlesztések a gyorsabb adatkezelést, a rövidebb kórházi kezelést is elősegítenék. Emellett szükségük van egy új CT-re is.

Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

Velkey György főigazgató (Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórháza) elárulta, hogy két betegcsoport számára vásárolnának új műszereket a MOHU-n keresztül érkező felajánlásokból. Egyrészt a súlyos epilepsziás, ideggyógyászati beteg gyermekeknek vásárolnának olyan sok tízmillió forint értékű műszert, amivel el lehet kapni a görcsöket, és nagyon pontos diagnózist lehet felállítani, ugyanis a kórház jelenlegi gépe már megöregedett. 

Másrészt a sokszor életveszélyes állapotban kórházba kerülő súlyos égési sérült gyermekek számára vásárolnának speciális nagy értékű műszereket. Őket támogatja az, aki megnyomja a jótékonykodás gombot – tette hozzá a főigazgató.

Kép: Economx / Hartl Nagy Tamás

Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika (SE) igazgatója, klinikai rektorhelyettes az új visszaváltási rendszer kapcsán többek között azt emelte ki, hogy ezáltal az egymástól távol álló MOHU és SE is képes közös célokat megállapítani. Elárulta, hogy a gyermeksebészeti műszerek beszerzésével az úgynevezett kulcslyuk sebészeti eszközparkot szeretnék frissítenie, amivel le tudnák csökkenteni a gyermekek kórházban töltött idejét.

Majd kiemelte, hogy olyan képalkotóeszközt is vásárolnának, amely a beavatkozások előtt kisebb sugárdózissal terhelné a gyermekeket. „Ami Önöknek egy gombnyomás, az egy beteg gyermeknek az életet jelenti” – tette hozzá.