Miközben most éppen arról megy a vita, hogy jogos és/vagy abszurd-e megbüntetni a hajléktalanokat, ha a köztéri kukákból guberálják ki az ötvenforintos palackokat, a begyűjtéséért felelős állami vállalat, a MOHU a napokban jelentette be, hogy szeptember végéig már több mint 57 millió forint gyűlt össze gyermekgyógyászati célra a REPont-automatákon keresztül.
Minden előzetes reményünket abszolút felülmúlta már önmagában az a tény, hogy néhány hónap után elértünk odáig, hogy napi 6 millió, bizonyos napokon 8 millió fölötti palack kerül visszaváltásra. Ha így folytatjuk, nagyon hamar el fogjuk érni a 90 százalékos újrafelhasználási, visszagyűjtési arányt
– fogalmazott az Economx érdeklődésére Pethő Zsolt, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. vezérigazgatója a jótékonysági kampányról sajtóeseményt követően. Abban ugyanakkor, elmondása szerint, már a kezdetekor biztosak voltak, hogy több tízmilliós forintos lesz a jótékonyságra felajánlott összeg, és hogy ez tényleg érdemi segítséget jelent majd, bárki is lesz a kedvezményezettje ennek az adományozásnak.
Kapcsolódó
Arra törekedtünk, hogy egy olyan célt válasszunk, amivel a társadalom könnyen képes azonosulni, mert sok embert érinthet, de egy cégen belüli közvélemény-kutatás is megerősítette, hogy az első évben a gyermekgyógyászat legyen a jótékonysági programunk kedvezményezettje. A három kórház pedig egy pályázat alapján került kiválasztásra – idézte fel a vezérigazgató, hozzátéve:
a jövő július elsejéig összegyűlt összeget végül egy összegben fogják megkapni az intézmények.
S hogy az mennyi lesz?
Ha figyelembe vesszük, hogy negyedév után összejött 57 millió forint, illetve azt, hogy folyamatosan növekvő tendenciát mutat az adományozás, úgy gondolom, hogy jóval 200 millió forint fölötti összeget tudunk majd szétosztani nyáron
– hangsúlyozta Pethő Zsolt, előrevetítve, hogy akár olyan fejlesztések is lehetnek, amelyekkel a visszakapott összeg megosztható a saját felhasználás és az adományozás között.
A MOHU vezérigazgatója elmondta a DRS-rendszerrel kapcsolatban, hogy az általános nemzetközi tapasztalat szerint az első három-hat hónap a rendszer gyerekbetegségeinek a kijavításával telik el – fogalmazott. Mindenkinek új ez a rendszer. Új a gyártóknak, akiknek regisztrálni kell a termékeket. Új a boltoknak, az üzleteknek, ahova bekerültek ezek az automaták, hiszen üríteni és takarítani kell az automatákat, és be kell jelenteni, ha valami meghibásodás történik, és persze új a lakosoknak is, akikre várt egy tanulási fázis. Azonban három hónap után lényegesen lecsökkent a boltokból, illetve a vásárlóktól érkező panaszok száma – tette hozzá.
Egyelőre csak becsléseik vannak arra, hogy mekkora arányban kerülnek visszagyűjtésre a forgalomba kerülő palackok, ugyanis negyedéves fáziskéséssel ismerik meg, hogy pontosan mennyit gyártottak azokból. Ugyanakkor a cél, hogy
az éves szinten 3,3 milliárd darab italos doboz, flakon, üveg 90 százalékát begyűjtse a MOHU.
„Erre teljes mértékben fel vagyunk készülve” – válaszolta Pethő Zsolt arra a kérdésünkre, hogy ezt a milliárdos tételt tudják-e kezelni. A 400 négyzetméter feletti boltok mindegyikében van már automata, de folyamatosan regisztrálnak a kézi visszaváltási rendszerre is az üzletek, és igény szerint automatákat is telepítenek, tudtuk meg. Nagyon fontos érv, hogy
eddig 17 milliárd forintot „szedtek ki” a vásárlók a REPont-automatákból bolti utalvány formájában, amit aztán megjelent a boltok forgalmában.
A visszagyűjtés kulcsa mégis az, hogy ezeket a termékeket valóban újrahasznosítsák, az alumíniumnál és az üvegnél ez szinte 100 százalékban meg is történik, viszont a műanyagnál ez még gondot jelent, ugyanakkor már most is kidolgozás alatt vannak olyan technológiák, melyek segítségével a PET palackokat legalább kilencszer-tízszer újra lehessen hasznosítani.
Ez alapvetően nem a mi kompetenciánk, de szerintem gyártók részéről is vannak ilyen irányú törekvések – válaszolta arra a felvetésünkre, hogy a legjobb az lenne, ha a megvásárolt csomagolóanyag mennyisége csökkenne. A MOHU vezérigazgatója ehhez hozzátette, hogy az Európai Unió iránymutatása szerint ki kell alakítani a többutas rendszert, azaz hogy ne csak egy alkalommal, hanem többször is használjunk egy palackot, illetve már születőben vannak olyan trendek arra is, hogy magát a PET palackot kell leváltani valamilyen más csomagolóanyagra. „Minden olyan elképzeléssel egyetértek, ami a környezetvédelem szempontjából előrelépés, addig pedig a visszaváltási rendszerünk arra lesz jó, hogy amíg egyszer használatos palackokat forgalmaznak, addig ezekből minél többet vissza tudjunk gyűjteni” – mondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!