Április 19-én felavatták a Mosonyi Lászlóról, a magyar építőipar egyik meghatározó szakemberéről elnevezett komplex pihenőhelyet az M44-es Lakitelek–Szentkirály szakaszán.
A Magyar Építők cikke szerint a komplex pihenő a Szentkirályról Tiszakécskére vezető 4623-as és az M44-es csomópontjánál épült meg, egy külön szintű csomóponttal együtt. A 4,6 kilométeres szakasz generálkivitelezője a Duna Grouphoz tartozó Duna NRG Zrt. volt.
Az eseményen elhangzottak szerint az egész hazai útépítő szakma szempontjából jelentős lépés a Mosonyi László előtt tisztelgő emléktábla avatása.
A mérnök a magyar mélyépítés egyik kiváló szakembere volt, akit nemzetközileg is elismertek, és aki több éven át vezette a Duna Aszfalt Zrt. vállalkozási igazgatóságát. A vállalat részéről indult el a kezdeményezés, hogy a munkássága előtt tisztelegjenek.
Mosonyi László főszerepet vállalt a GED Afrika-projekt előkészítésében, ami jelenleg Afrika legnagyobb egyedi infrastrukturális magánberuházása Európából. Ennek a szakmai és befektetői partnere a Duna Aszfalt Zrt. A projektet Mosonyi László egyedülálló munkatapasztalatai alapozták meg, miután összesen 12 éven át dolgozott Algériában, ahol feladatai között szerepelt többek közt egy földközi-tengeri kikötő építésének az irányítása is, és hasonló jelentőségű eredményt ért el Elefántcsontparton.
Szíjj László az eseményen tartott beszédében a nagybetűs Mérnökként emlékezett meg Mosonyi Lászlóról, majd felidézte, amikor a szakember először javasolta neki, hogy vállaljon szerepet a Duna Group a GED Africa-projektben.
Szeretném most Laci családjának, azaz nektek és nekünk, azaz a Duna Aszfaltnak is bejelenteni, hogy ez az álom megvalósul, megcsináljuk!
– mondta az alapító-tulajdonos.
A GED Afrika-projekt keretében egy 184 km hosszúságú autóút jön létre, részben korábbi utak felhasználásával a zambiai Mwenda és a kongói Kasomeno között. Az új úthoz egy 345 méteres új, ferde kábeles híd is kiépül majd a két ország határát képező Luapula-folyó felett, valamint egy egymegállásos határállomás. A projekt tartalmazza a útdíjfizetési rendszer és a kapcsolódó infrastruktúra kiépítését is.
A projekt jelentőségét az adja, hogy az általa létrejövő új közlekedési folyosó mintegy 7 nappal tudja lerövidíteni a kongói Katanga tartományban található réz, arany, ezüst, valamint ritkaföldfémek útját a fő exportútvonalként használt tanzániai Dar-es-Salaam kikötőjébe. Az utat jelenleg ugyanis csak jelentős kerülővel és egy átlagosan hétnapos várakozást igénylő határátkelőn átlépve tudják teljesíteni a szállítást végző teherautók.
Minden idők legdrágább hídja épül a Dunán, teljesen átalakul a közlekedés
Szerdán hozták nyilvánosságra a mohácsi Duna-hídhoz kapcsolódó közbeszerzési eljárásra beérkezett ajánlatok elbírálását. A projekt nemcsak a hidat, hanem a hozzá kapcsolódó úthálózatot is tartalmazza.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!