Az új gazdasági akcióterv keretében a kormány 4 ezer milliárd forintot mozgósít, amelyből 2600 milliárdot a családoknak, 1400 milliárdot a kis- és középvállalatoknak juttat el – mondja Facebook-bejegyzésében Nagy Márton.
A 21 pont azt jelenti, hogy több pénz jut a családoknak, az adókedvezmény megduplázódik, nő a minimálbér és elindul a munkáshitel – mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Kiemelte, az a céljuk, hogy a fiatalok könnyebben juthassanak lakásokhoz. Emellett elindítják a vidéki otthon-felújítási programot, és segítenek a lakhatásban is. A munkáltató maximum 150 ezer forintot adhat a fiatalok lakhatására.
Arra bíztatunk minden fiatalt, hogy éljenek a lehetőséggel
– mondta a videóban.
A vállalkozások számára kidolgozták a Demján Sándor programot is, és hitelt, tőkét, és vissza nem térítendő támogatást fognak nyújtani beruházásokhoz, digitalizációhoz. A tervek szerint ezzel fellendítik a gazdaságot.
Hozzátette, új szövetséget ajánlanak a családoknak és a vállalkozásoknak.
Új csúcsminiszter: rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a cégek és a családok, de itt az esély
Nagy Márton csúcsminiszterként békejobbot nyújt a Magyar Nemzeti Bank új vezetésének. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy van honnan elrugaszkodnunk.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg