Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte, hogy eredményesek az aktivitás növelését célzó kormányzati intézkedések, mivel miközben történelmi mélyponton van a regisztrált álláskeresők száma, addig egy év alatt közel 70 ezerrel nőtt a gazdaságilag aktívak száma.
Hozzátette, 2010 elejéhez képest több mint 400 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma. Kiemelte, hogy a kormány célja, hogy a közel 300 ezres hazai munkaerőpiaci tartalék mozgósításával az aktivitást tovább emelje, így pedig a 20-64 évesek körében a jelenlegi 81-ről 85 százalékra növelje a foglalkoztatottságot.
Kapcsolódó
Czomba Sándor hangsúlyozta, hogy a regiszterben jelenleg mindössze 222,8 ezer álláskereső szerepel, ami a rendszerváltás óta mért legalacsonyabb júniusi adat. Az 2023 júniusához képest közel 1,5 ezer fős, míg a megelőző hónaphoz viszonyítva több mint 3 ezer fős csökkenést jelent.
BKK: Nincs veszély
A BKK járművezetői megosztottan a BKV és az ArrivaBus alkalmazásában vannak. Ugyan van létszámhiány, ez nem veszélyezteti a busz-, troli-, metró- és villamosvonalak működését.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kitálalt a mérnök, ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Furfangos módszerrel ússzák meg a tranzakciós díjat

Ezermilliárd forintot érő arany van a Balatonban, mégse bolygatná a kormány

Nyakunkon a friss jövedelemadatok, de ettől aligha tér magához a magyar gazdaság

Van baj: 44 ezer Audit kell visszahívni, miután trükkös problémába ütköztek

Túrázók zuhantak a mélybe a Mátrában és Visegrádnál

Történelmi üzlet: magyar cégek is részt vehetnek a szaúdi digitális átállásban - mutatjuk, hogyan!
