Az elmúlt évben a Szerencsejáték (SzRt.) Rt. teljes, 123,5 milliárd forintos árbevételén belül a tippmix játék aránya csökkent, hiszen 2003-ban csupán mintegy 8 milliárd forint jött össze ebből a játékfajtából, ami a teljes éves bevétel 6,4 százalékát jelentette. A megelőző évben viszont több mint 10 milliárd forint folyt be, s ez akkor az árbevétel 10,3 százalékát adta. Ez elsősorban a 2002. évi labdarúgó-világbajnokságnak volt köszönhető, ami „megmozgatta” a fogadókat, míg 2003-ban hasonló világeseményt nem rendeztek. Ezek alapján az idei év jónak ígérkezik, hiszen hamarosan kezdődik a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság, nyár végén pedig az olimpia.
Erre lényegében folyamatosan készülnek a tippmix tétlapját összeállító oddsmesterek is - tájékoztatta lapunkat Somorai László, az SzRt. kommunikációs igazgatója. Jelenleg egy héten két fogadási lista - hétfőn és csütörtökön - jelenik meg. Ezeket előző nap este nyolc és fél kilenc között véglegesítik az úgynevezett oddsértekezleteken, ahol minden oddsmester jelen van. Ekkor ugyanis még mindenki „beleszólhat” az egyes eseményekre kialakított tétekbe, ekkor lehet rajtuk utoljára változtatni - így kerülik el, hogy irreális nyereményszorzók jelenjenek meg a táblán. A kilencfős állományban mindenkinek megvan a maga szakterülete, sportága, amelyben gyakorlatilag folyamatosan figyelemmel kíséri az eseményeket, s lényegében csak ezekre, az általa felügyelt sportágak mérkőzéseire tesz javaslatot. Somorai László elmondta, hogy az oddsokat nem matematikai képletek segítségével alakítják ki. Azokat az oddsmesterek különböző beérkező információk - például más fogadóirodák ajánlatai, várható összeállítás, edzői nyilatkozatok - alapján határozzák meg, így óhatatlanul szubjektív döntés születik. Ez azonban szükségszerű egy ilyen játéknál, hiszen egy hosszú évek alatt kialakítandó, viszonylag általánosan alkalmazható matematikai képletbe aligha lehetne lélektani előnyöket és hátrányokat „beépíteni”.
A tétlapot egyébként az egyes országok szakszövetségei által nyilvánosságra hozott éves forgatókönyv alapján készítik el. Ezekből azokat választják ki, amelyek a hazai fogadóközönség által a legnagyobb érdeklődésre tarthatnak számot. Somorai szerint a tétlapra kerülő események körét érdemben már aligha bővítik, mivel a jelenlegiek szinte teljesen lefedik a piaci igényeket.
A játékok ellenőrzését is az oddsmesterek végzik. Itt akkor hárul rájuk a legnagyobb feladat, ha az ellenőrzésre kifejlesztett szoftver valamelyik mérkőzés kimenetelére a szokásostól eltérő fogadást vagy fogadások sorozatát jelzi. Ezt még az is fűszerezheti, ha a fogadásokat egymáshoz viszonylag közel lévő irodákban, nagyjából egy időben adják le. Ilyen esetekben az oddsközpont módosíthatja a korábban megállapított esélyt, felfüggesztheti a fogadásokat - ebben az esetben a már beérkezett tétek játékban maradnak -, vagy törli az eseményt a listáról. A változtatások szinte azonnal megjelennek a teletexten, illetve az interneten, s azt online rendszeren közlik a fogadóirodákkal is, amelyek azonnal kötelesek a listát javítani.
A játék - fogadók által - talán legtöbbet vitatott eleme az eredményhirdetés, amelynek a nyeremények kifizetése miatt viszonylag gyorsan kell megtörténnie. Ahogy a tippmix többi részét, úgy ezt is az oddsmesterek végzik, s akkor hirdetik ki az eredményt, ha azt egymástól függetlenül két hírügynökség is közzéteszi. Ezután viszont már nem tudják figyelembe venni a későbbi fejleményeket (óvásokat, kizárásokat, doppingvizsgálatok eredményeit). Ebben az esetben ugyanis hetekig, sőt hónapokig is eltartana egy-egy eredményhirdetés.
További részletek