Szóval, mit mond egy német, egy francia és egy magyar Budapesten, ha szóba kerül Kína világuralma?

Prológus

Kína globális szerepe kapcsán könnyen eszünkbe juthat Sam „Ace” Rothstein esküvője,  ahova „meghívta a legnagyobb ágyúkat, és tudta, hogy el is jönnek, mert tudta, hogy mind akar valamit tőle”, de Ace, a maffia által támogatott kaszinókirály semmit sem adott ingyen senkinek. S ha nem lenne elég Európának a maga baja a Kínával szembeni kitettségével, még számolnia kell egy közelgő kínai-amerikai kereskedelmi háborúval is, hiszen gyakorlatilag csak egyetlen dologban egyezik a két elnökjelölt, Donald Trump és Kamala Harris véleménye: fel kell lépni Peking gazdasági vezetőpozíciójával szemben. Ebben a törekvésben egyébként a republikánus politikus viszi a prímet, ugyanis röviddel hivatalba lépése után már bejelentheti a 60 százalékos kínai és a 10 százalékos általános vámokat. Ebben annyi fun fact mindenképpen található, hogy épp a republikánus George W. Bush alatti külpolitika ösztökélte Kínát a 2000-es évek első évtizedében, hogy váljon nagyhatalommá, és vállaljon politikai felelősséget is a gazdasági erejéhez mérten.  

Kapcsolódó

A bűnbánó német 

Christian Geinitz előadását a legfrissebb kínai gazdasági adatok ismertetésével kezdte, miszerint a harmadik negyedéves GDP-növekedés 4,6, míg az idei háromnegyed éves pedig 4,8 százalékos volt az előző évhez képest. Ez jobb, mint az előzetesen várt adat, de alaposan elmarad az eddigiektől, hiszen csak a koronavírus-járvány idején regisztráltak ennél kisebb volumenű növekedést Kínában. Ugyanakkor persze ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy 2000 óta megkétszereződött a működő tőke aránya, valamint

a másfélmilliárdos Kínában az egy főre jutó GDP tavaly elérte a 13 400 amerikai dollárt (2021-ben 12 200 dollár volt ez az érték, összehasonlításképpen ez a mutató az Egyesült Államokban meghaladja a 74 ezer dollárt), és ha átlépi a 14 ezer dolláros határt, akkor már a bankszektor szemében sem lesz feltörekvő állam. 

A Kínában is élt német újságíró arra is rávilágított, hogy Kína számára a következő jelentős évszám 2049, ugyanis addigra ér véget az a száz éves kommunista álom, ami a kínai társadalom és gazdaság megújítását, valamint a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg világszínvonalúvá fejlesztését tűzte ki célként 1949-ben.

Nekem sem tetszik, de ki lehet alakítani gazdasági prosperitást egy olyan országban is, ahol nem tartják tiszteletben az emberi jogokat, ahol nem-nyugatiasodott el a társadalom, ahol nincs demokrácia, viszont van erős egészségügy, oktatás, kiszámítható infrastruktúra, és a kutatás-fejlesztéshez nem csak az elit fér hozzá

 – fogalmazott Christian Geinitz.

Elmondta azt is, hogy Kína 30 százalékkal járul hozzá a globális termeléshez, a vásárlóerő-paritás tekintetében pedig megelőzte az Egyesült Államokat és az azt követő Indiát. A kínai gazdaság túl nagy lett ahhoz, hogy bármikor kudarcot valljon, és már senki nem akarja hogy Kína összeomoljon – tette hozzá. Ennél is érdekesebb, hogy a FAZ munkatársa kijelentette azt is, a teljes német ipar Kínától függ, az olyan nagy cégek is, mint az Adidas vagy BASF. Figyelmeztetett,

harminckilenc olyan gyár van, amitől a német gazdaság függ, ha ezeket Kína bezárná, az óriási gondot jelentene Berlinnek.

Meg kell erősíteni a versenyképességet, ugyanis „a német gyárak arrogáns módon nem fejlesztettek, elaludtak, pedig mi, németek tudhattuk volna, hogy ez lesz” – utalt arra az újságíró, hogy bezuhant a német autóipar, és hiába tiltakoztak az autógyárak, Brüsszel büntetővámokkal lépett fel a legfőbb piacuk, Kínával szemben.

Németország sokkal régebb óta volt Kína kereskedő partnere, mint maga az EU, 12 milliárd euró értékű német FDY érkezett Kínába, és ebben nincsenek benne a kínai-német vegyes vállalatok beruházásai, a német autóipar 40 százaléka szintén Kínában termel. Ezért sem akar a német politika összeveszni Kínával – mutatott rá.

De azt is hangsúlyozta, mivel a Kína-Európai Unió közti kereskedelem napi értéke meghaladja a 2 milliárd dollárt, Európa sokkal jobban megszenvedné a Kínával való szakítást, mint az olcsó orosz energiáról való lemondást. Ugyanakkor Christian Geinitz szerint Kína ezzel nem fenyeget, de ezt az oroszokról sem gondoltuk, ezért nem szabad naivnak lennünk a nagyhatalmakkal, meg kell tanulni együtt élni velük, versenyezni velük és diverzifikálni a kereskedelmi megállapodásokat – tanácsolta.

Azonban a lassuló gazdasági növekedés miatt Kína is szenved, 18,8 százalékon áll a fiatalok munkanélküliségi rátája, ingatlanválság van, az ország nyugati fele kiaknázatlan, így erős a tárgyalási pozíciónk Pekinggel szemben, de csak abban az esetben, az Európai Unió egységesen szólal fel, illetve kevesebb szabályozásra és kivetett adóra, valamint nagyobb integrációra van szükség az uniós Kína-stratégia végrehajtásához. 

Fiatal sorkatonák részt vesznek az újoncok búcsúztatási ünnepségén a kínai Fuyangban 2024. szeptember 19-én.
Fiatal sorkatonák vesznek részt az újoncok búcsúztatási ünnepségén a kínai Fuyangban 2024. szeptember 19-én.
Kép: Getty Images / NurPhoto / Costfoto

A kioktató francia

Senkinek nem lenne jó, ha összeomlana Kína, főleg gazdasági szempontból az egész világ számára óriási lehetőséget jelent a távol-keleti ország – fogalmazott Valérie Niquet. Azonban arra is rámutatott a francia kutató, hogy szerinte

főleg itt Budapesten és Kelet-Közép-Európában tudnunk kell, hogy az olyan rendszerek, mint a kínai, nem tartanak örökké, ezek a rezsimek mindig a legrosszabb forgatókönyvre készülnek, és a döntéseiknél a prioritás mindig a saját túlélésük szolgálja. 

Peking nem kockáztathatja a gazdasági stabilitást, mert az biztosítja a rendszer fennmaradását, amit szerinte bizonyít az is, hogy a COVID miatti lezárások tüntetésekhez vezettek a kommunista államban. Másrészt Kínának szüksége van pénzre ahhoz is, hogy az egyre több nyugdíjast eltartsa, nem elég számára az ázsiai és közép-afrikai piac, szüksége van az EU-ra is. 

Valérie Niquet is úgy látja, Európa elaludt és ellustult,  mert korábban elég volt a kommunista párt engedélye, és felhúzhattak egy gyárat Kínában, így egyáltalán nem vizsgáltak más piacokat. Szerinte nagy kérdőjel Franciaország viszonylatában a Kína-kapcsolat, és bár a részletekre nem tért ki, de méltatta Emmanuel Macron elnök középutas politikáját. A kutató szerint európai szinten is stabil viszonyra van szükség Kínával szemben, amihez hozzátette ő is: nem szabad naivnak maradnunk. 

A cinikus magyar

Eszterhai Viktor szerint viszont nem annak kellene lennie a fő európai kérdésnek, hogy micsoda Kína (önkényuralom, kommunista állam, állam kapitalizmus), hanem hogy miként viszonyuljunk hozzá, miről szóljon a Kína-stratégia. Az NKE tudományos munkatársa szerint ugyanis nem a megfelelő irányba mutat, ha Kínára riválisként, és nem partnerként tekintünk. 

Több olyan történelmi példát is felhozott, amikor az európai gazdasági döntések mögött egyszerűen csak a profitszándék húzódott meg, ilyen volt például a Volkswagen Group 1984-es kínai megjelenése, majd jöttek „a mézes hetek”, és 1990-2010 között az Európai Unió elsőrangú gyártóközpontjává vált Kína, de akkor is csak a profit volt a cél.

Azonban az elmúlt 5-6 évben már az ideológia, a morál határozza meg az EU kereskedelmi kapcsolatait,

méghozzá pont egy olyan időszakban, amikor még sosem volt ennyire gyenge az unió gazdasági ereje, amikor a liberális nemzetközi rend kudarcot vall, és amikor a szabályozás-alapú gazdasági rendszerünk versenyképtelenné vált a technológia területén – tette hozzá. 

Az NKE tudományos munkatársa szerint Kína valószínűleg valóban aláássa a nemzetközi rendszert, de az Egyesült Államok sem akar visszatérni a 90-es évek trendjébe, Washington is csak a globális elsőségre vágyik. Ebben a helyzetben és állapotában tényleg az EU feladata lenne, hogy megváltoztassa Kínát? Ebbe akarunk energiát tenni? – tette fel a kérdést. Leszögezte, meg kell erősíteni az EU-t, és ehhez kínai tőkére és technológiára van szükség. 

Magyarországgal kapcsolatban kiemelte a nyitott gazdaságunkat, de ebben az integrációban segítségünkre sietett Dél-Korea és Kína, a magyar akkumulátoripar pedig nemcsak lendületet hoz a gazdaságba, de hazánkban tartja a német autóipart is. Ehhez idomul a magyar pragmatikus külpolitika is, amely kerüli a konfliktusokat, amely szerint nem szabad beavatkozni a tajvani konfliktusba, és a kisebb diplomáciai szívességeket visszakapjuk – foglalta össze Eszterhai Viktor.

Kép: Economx.hu

Mindenki akar valamit, de semmi sincs ingyen

S ahogy azt ezután – talán -  várni is lehetett, az előadásokat követő panelbeszélgetéseken már nem az Európai Unió digitális ipari lemaradása, hanem a Kínával kapcsolatos magyar tanulság volt a téma. Valérie Niquet egyenesen

cinikus nevezte, ha minden más politikát félreteszünk, és csak a gazdaság növekedése számít,

és szerinte Kínának meg kell értenie a nemzetközi szabályokat, például azt, hogy nem destabilizálhat különböző régiókat a világban. 

Christian Geinitz szerint Németország is azt gondolta korábban, hogy csak a gazdaságra kell koncentrálni, de ez nem biztos, hogy jó ötlet volt. Majd arról beszélt, hogy a Kínai Kommunista Párt azt az alkut kötötte meg a hatalomba maradása érdekében, hogy a következő kínai generációk mindig gazdagabbak lesznek. A pártpolitikusok által vezetett kínai állami vállalatokat ezért sem érdekli a profit, hanem csak hogy leuraljanak egész iparágakat. Nem egyenlő játékot játszanak nem azonos szabályokkal – tette hozzá.

Kína nem a gazdaságáról szól, hanem a Kínai Kommunista Pártról

– közölte a német újságíró. 

De ez nem a mi problémánk, mi technológiát és a pénzt akarunk

– vágott vissza Eszterhai Viktor, majd példaként felhozta: az 1980-as években ugyanezt csinálták a kínaiak, minden gyárat, technológiát becsalogattak az országba. Ma már senkit nem érdekel a WTO, a beruházásokat friss szemmel kell nézni – mondta. Aláhúzta, a kínai beruházás saját érdekünket is szolgálja, és arra is rávilágított, hogy egészen már lehetőségei vannak egy félperifériás országnak, amilyen hazánk is, mint akár Franciaországnak, vagy Hollandiának. 

Nem tudok egyetérteni azzal, hogy hidegen csak azt nézzük, mi az érdekünk, higgyük el, gyenge lábakon áll ez a politika. Azt is nézni kell, milyen érdekei vannak Kínának, és mit akar

– érkezett a francia reakció, majd Valérie Niquet le is csapott egy magas labdát:

„nem kell Magyarországnak mindenképpen egy ilyen önkényuralmi rendszert választania”. 

A beszélgetés során is szóba került az Egyesült Államok. Christian Geinitz szerint például Donald Trump elnöksége idején ismerte fel Washington, hogy nem egyenlőek a játékszabályok, ezért nemcsak Párizsból, de Kínából is kivonult az Egyesült Államok. A német meglátás szerint egy Kínával megkötött szabadkereskedelmi egyezmény segíthet ezen a helyzeten. 

Valérie Niquet szerint félreértik a franciákat azok, akik azt kívánják, térjenek vissza a Gaulle-ista idők az Amerika-ellenességgel. Elismerte, hogy Peking multipoláris világot akar, ahol külön pólust képez Kína, az Egyesült Államok, a globális Dél, és az Európai Unió is. Egyetértek azzal, amit Macron mondott, hogy Tajvan messze van, és nem akarjuk, hogy bevonjanak minket abba a konfliktusba, de az EU problémája nem is az, hogy ki lesz a globális vezető, az Egyesült Államok megmarad-e ebben a pozíciójában, hanem az, hogy a leendő vezető milyen integráló erőt képvisel majd – magyarázta, majd leszögezte: Kína viszont nem egy opció a stabilizált nemzetközösségben. 

Eszterhai Viktor szerint az Európai Unió abba a csapdahelyzetbe került, hogy ideológiai szempontból kell választania az Egyesült Államok és Kína között, miközben egyértelműen szükségünk van az Egyesült Államok erejére is. Azonban azt is felidézi, hogy nem releváns már az EU számára az Új Selyemút, amit egy elvesztett lehetőségnek nevezett, amivel be lehetett volna kötni a Balkánt és Törökországot is. Majd felvettette, hogy jó üzlet lenne az unió számára a kínaiakat Ukrajna felújítására is használni. 

Kép: Economx.hu

Epilógus

Az American Enterprise Institute összesítése szerint 2005 és 2024 között

Magyarországra folyó áron közel négyezer milliárd forintnyi befektetés érkezett Kínából

(hazánkba kínai befektetési tőke először 2007-ben érkezett), ezzel az értékkel régiónkban mindenkit megelőzünk, viszont elmaradunk a nyugati országok eredményeitől. 

  • Amíg Magyarországra 10,77 milliárd dollár érkezett, addig például
  • Franciaországba 35,18,
  • Hollandiába 21,77,
  • Németországba 52,99 (benne a CATL 2021 decemberi 1,7 milliárdos beruházásával),
  • Olaszországba 27,47, és Oroszországba pedig 60,1.

Érdekesség, de az amerikai agytröszt szerint a háború kirobbanás óta három nagy építkezésbe is belekezdtek a kínaiak Oroszország területén. Az állami acélipari-bányász vállalat, a China Nonferrous 460 millió dollár értékben jelentett be egy beruházást, míg a szintén állami China National Chemical Engineering 2023 júniusában egy 610, 2024 márciusában pedig egy 140 millió dolláros projektbe kezdett bele.