A 444.hu egy budai kávézóban találta meg Novák Katalint pénteken délelőtt. A lap munkatársai próbálták kérdezni, de amint megtudta, hogy forog a felvétel, nem járult hozzá a beszélgetéshez. Ugyanakkor azt elmondta, hogy azért nem érez késztetést a beszélgetésre, a nyilatkozásra a hazai média munkatársaival, mert véleménye szerint a magyar sajtó több ponton is inkorrekten viselkedett vele.
A korábbi köztársasági elnök a mai napig nem adott kimerítő magyarázatot arra, hogyan fordulhatott elő, hogy államfőként kegyelmet adott egy olyan embernek, aki egy pedofil áldozatait próbálta befolyásolni.
Hét hónap hallgatás
Szeptember elején hét hónap hallgatás után aktivizálta magát a közéletben ismét Novák Katalin. Akkor a volt köztársasági elnök bejelentette, hogy egy új civil szervezet, az XY Worldwide vezérigazgatójaként dolgozik a jövőben.
Az ex-államfő legutóbb a hét közepén egy olyan szelfivel jelentkezett az X-en, amelyen Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és Elon Muskkal, a világ egyik leggazdagabb emberével, a Tesla, a SpaceX és az X tulajdonosával pózol.
Mint kiderült, a kép az Atlantic Council amerikai külpolitikai kutatóintézet Global Citizen Awards nevű díjátadóján készült, ahol a ghánai elnök, a görög miniszterelnök, valamint a legnagyobb koreai vállalat alelnöke mellett Giorgia Melonit is kitüntették a transzatlanti kapcsolatok elmélyítésében játszott szerepéért, utóbbiról Elon Musk mondott méltató beszédet a díjátadón.
Csak a gyermekek menthetik meg a világot
– írta bejegyzésében Novák Katalin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!