Novák Katalin köztársasági elnök benyújtotta lemondását, amelyet a mai napon jelentett be késő délutáni sajtónyilatkozatában. Az államfő nem sokkal 13 óra előtt érkezett meg Budapestre, miután ma reggel fél nyolckor szállt fel Dohából, és indult Magyarország felé a Magyar Honvédség HUAF122 jelű gépe, amellyel Katarba utazott hivatalos útjára.
Novák Katalin: "Hibáztam!"
A köztársasági elnök a köztévének adott nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy nem a politikusokhoz szól, hanem a magyar emberekhez, akiknek a képviseletére felesküdött, és arról is beszélt, hogy szenvedélyesen szereti az országot, valamint hisz a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban.
Kapcsolódó
Felidézte, hogy hozott egy olyan kegyelmi döntést, ami érthetetlenséget és békétlenséget váltott ki. Elismerte azt is, érthető, hogy magyarázatot várnak, a kegyelmezési jogkör mind közül a legérzékenyebb.
Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk
– fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: magyar emberként azt várná a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.
Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette.
Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről
– jelentette be Novák Katalin.
A politika kemény, olykor kegyetlen világ. Vannak, akik azt gondolják, hogy nekünk, nőknek ezért nem is való. Ezzel nem értek egyet. Ne hagyjuk magunkat! Kellenek a nők a közéletbe is, mert hitem szerint akkor idővel méltányosabb, békésebb és bizonyára tartalmasabb lesz ez a világ. Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam
- mondta zárásként Novák Katalin.
Nyolc nap várakozás
Február másodikán derült ki, hogy Novák Katalin köztársasági elnökként kegyelemben részesítette a bicskei pedofilügyben érintett, és másodfokon kényszerítés miatt elítélt pedagógust, aki az ítélet szerint igazgató-helyettesként arra próbálta rávenni a bicskei gyermekotthon bántalmazott fiatalkorú lakóit, változtassák meg a vallomásukat, hogy a pedofília miatt később elítélt igazgatót felmentsék.
Ugyanakkor végül mindezért K. Endre 3 év 4 hónap börtönt kapott első és másodfokon is, míg a gyermekeket molesztáló igazgatót nyolc év börtönre ítélték.
Bár a történtekre nyolc napja derült fény, azonban a kegyelmi döntés 2023. április 27. napján született, és az egyébként a szabályoknak megfelelő kegyelmi döntésre csak azért derülhetett fény, mert a K. Endre ügye a Kúrián folytatódott.
Orbán Viktor is megszólalt
Óriási politikai és társadalmi vihart okozott a kegyelmi döntés, még a kormányfő is megszólalt. Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a kormány nevében benyújtott egy alkotmánymódosítást, ami „lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyerekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”.
Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem, ez a személyes meggyőződésem
– jelentette ki a kormányfő.
Eközben folyamatos tüntetések zajlottak, és még a Fidesz-frakcióvezetője, Kocsis Máté is megszólalt. Közölte, biztos, hogy volt valami megfontolása az államfőnek, ezt jó lenne tudni – nyilatkozta a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője a Kossuth Rádió reggeli műsorában pénteken Novák Katalin kegyelmi döntésével kapcsolatban.
Kocsis Máté szerint miután „sokan és nem véletlenül bírálják ezt a döntést”, talán érdemes is lenne erről egyszer Novák Katalinnal beszélni. De az Országgyűlésnek a miniszterelnök javaslatát figyelembe véve nem azzal kell foglalkozni, hogy mi volt a döntés alapja, hanem azzal, hogy ez többé nem forduljon elő.
Az akkori igazságügyi miniszter is tudott róla - Varga Judit is távozik a közéletből
A kegyelmi kérelmet az első fokon eljárt bírósághoz kell benyújtani. A bíróság az elítéltről környezettanulmány készítését rendelheti el, fogva lévő elítélt esetén a bv. intézet vagy a javítóintézet értékelő véleményét szerezheti be, vagy az elítélt életvitelével összefüggő nyilvános adatokról készített rendőrségi jelentést kérhet.
A fentiek után a bíróság továbbítja a kegyelmi kérelmet az igazságügyért felelős miniszterhez. Ha a kegyelmi eljárás során egészségügyi problémákra hivatkoznak, akkor a miniszter elrendelheti a kérelmező szakértői vizsgálatát is.
Tehát a kegyelmi eljárás során az elsőfokú döntést hozó bíróság begyűjti a szükséges információkat, majd továbbítja a kérelmet az igazságügyi miniszternek, aki szintén jogosult a kérelem alapjául szolgáló tényeket ellenőrizni, illetve további adatokat beszerezni.
Ezek után felterjeszti a kérelmet a köztársasági elnöknek, aki dönt – mutatta be az Economxnak Katona Csaba szakjogász a kegyelmi eljárás folyamatát.
Az ügyben érintett korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit a köztársasági elnök bejelentése után nemsokkal közösségi oldalán jelentette be, távozik a közéletből.
Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében"
- írta.
Novák Katalin 2022. május 10-e óta töltötte be a köztársasági elnöki pozíciót.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!