Halleluja, erre vártunk, erre tettünk fel a tétjeinket, erre építettük a magyar stratégiát, hogy a háború nem elhúzódik, hanem véget ér, miután az európaiak bénának, bénultnak bizonyultak – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, szokásos pénteki interjúja során arról, hogy az amerikai és az orosz elnök telefonbeszélgetése után felgyorsultak az események és már szervezik a csúcstalálkozót. Boldog vagyok, hogy a béke hangját Donald Trumpnak hívják Európában. A nyugati világ egyik pillére, az erősebbik, az USA olyan változást indított el, amely az egész nyugati világ érvrendszerét helyezi új pályára. Ez a folyamat, a Trump-tornádó már Európa ajtaján kopogtat – fogalmazott Orbán Viktor.

Megérte kitartani az álláspontunk mellett – tette hozzá a kormányfő, aki emlékeztetett, mi és a Vatikán voltunk a béke mellett három éven keresztül, most hárman lettünk – említette az Egyesült Államokat.

A háborús szankciókkal Magyarország évente elvesztett 6 és fél milliárd eurót, most 20 milliárd euró körül van – mondta Orbán Viktor, aki úgy véli, ha Oroszországot visszaintegrálják az európai gazdaságba, visszaintegrálják az európai biztonsági rendszerbe, sőt, még az európai energiagazdasági rendszerbe is, az a magyar gazdaság számára egy óriási lökést ad, nagy lehetőség. Sokat nyerünk a békén – magyarázta Orbán Viktor.

A kormányfő szerint az Egyesült Államok új pályára helyezi a nyugati világ gondolkodásmódját is.

Például a háború kérdésével kapcsolatban is, „a béke pozícióját morálisan alávaló kérdésnek” minősítette a Nyugat, de idesorolta a migrációt is, és  a zöld klíma, zöld ügyeket, ahol azt mondták, hogy a minden más szempontot megelőző zöld politika a jó, „ugyanez van a genderrel, amikor azt mondták, hogy vége a bináris világnak, így mondják elegánsan”, „ugyanez van a családdal”, és a kereszténységet is vakhitnek és középkorinak állították be, de az Egyesült Államok ebben is mást mond, azt, hogy a hit, a hitbéli közösség jó – sorolta.

Szóba került az Alice Weidel AfD-jelölttel folytatott Orbán-találkozó is, amiről a miniszterelnök azt mondta, hogy ő a jövő, és szerette volna megismerni, hogy amit  képvisel, az milyen következményekkel jár Magyarországra nézve. Azt mondta, hogyha az valósulna meg, amiért ő, illetve az AfD küzd, az jó lenne az ország számára.

Az Európai Unió magától is szétesik, nem kell kiválni.

Már 2010-2011 óta tudják, hogy „az Európai Uniónak kampó”, ha ez így megy tovább. Nem kell kilépni, szétesik ez magától – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Magyarországnak még inkább belül kell maradnia, de az unió így, ebben a formában nem tud megmaradni.

A kormányfő rámutatott, a Draghi-jelentés szerint is radikális változásokra van szükség, mégsem történik semmi. Orbán Viktor szerint csökkenteni kell az energiaárakat, mert tönkremennek az európai cégek attól, hogy 2-szer 3-szor többet fizetnek, mint Kínában vagy Amerikában. Megjegyezte, hogy a tőkepiacon jobb ajánlatot kell tenni az európai tőkevállalatoknak, egységes tőkepiac kell.

Ha ebben meg tudnánk egyezni, akkor megoldás születhetne.

Nem Európáról kell gondolkodnunk, hanem Magyarországról, látjuk Európa kapálózását, viszi a Rajna vize, a túlélésért küzd. De nekünk nem Európáról kell gondolkodnunk, hanem Magyarországról. Kell egy olyan gazdaságpolitika, ami akkor is működik, ha az unió gazdaságpolitikája sikeres és akkor is, ha nem – mondta Orbán Viktor.

Hozzátette, hogy lehet olyan gazdaságpolitikát csinálni, „ami enyhíti a kapálózást”, de meg kell érteni, hogy a világ gazdasági jövőjét nem Európában írják, hanem Ázsiában és az arab világban és esetleg Amerikában, ha Donald Trump sikeres lesz. A kormányfő szerint a magyar gazdaságnak éppen ezért speciális kapcsolatokat kell kialakítania: az Egyesült Államokkal, Kínával, az arab világgal.

A miniszterelnök szerint a magyarországi termékeket el tudjuk adni a világpiacon, a teljes nemzeti összterméknek ez 80-85 százaléka. Ki kell törni az európai elszigeteltségből – jelentette ki  Orbán Viktor. Nekünk termelnünk, kereskednünk kell, és ezt nem Európával lehet leginkább, hanem a világ többi részével – mutatott rá. Ezért kell támogatni a kisvállalkozásokat. Kiemelte a 18 millióra emelt alanyi adómentességet, amit szerinte érdemes választani február végéig, mert ez is nagy segítség – beszélt arról, hogy megemelték a 12 milliós eddigi összeget, ami miatt korábban sokan visszaestek az áfa-körbe.

Ha korrigálni kell a magasabb infláció miatt a nyugdíjakat, akkor ezt novemberben megteszik – mondta Orbán Viktor arról, hogy az év elején 3,2 százalékos emelést kaptak az idősek, miközben az infláció 5 százalék körül alakul.