Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) felelőtlen gazdálkodása, valamint az európai uniós támogatási program akkori irányító hatósága, az EMMI hanyagsága okozta a „Híd a munka világába” elnevezésű projekt sikertelenségét, állapítja meg az Integritás Hatóság lezárult vizsgálata.
A felelőtlen gazdálkodás és hanyag „tulajdonosi” hozzáállás minimum 1,3 milliárd forint kárt okozott a magyar adófizetőknek.
Kapcsolódó
A mulasztásokat, hibákat és hiányosságokat 13 pontban foglalja össze a Hatóság jelentése, amely többek között a projekt pénzügyi és szakmai tervezésének megalapozatlanságát, valamint az Állami Számvevőszék megállapításainak figyelmen kívül hagyását emeli ki. A Hatóság ajánlásokat is megfogalmazott a jövőre nézve, a hasonló esetek elkerülésére.
A projekttel kapcsolatosan 2015-ben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indított nyomozást 2022 év végén eredménytelenül lezárták az eljáró hatóságok.
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálatot folytatott le az ügyben, amelynek eredményeképp a projekt jelentős hiányosságait tárta fel, továbbá igazságügyi ajánlást tett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a projektzárást követően, 2016-ban felmondta a támogatási szerződést és 1,6 milliárd forint visszafizetésére kötelezte az ORÖ-t. Az ORÖ végül egyedi kormánydöntés alapján a magyar államtól 1,3 milliárd forint speciális (vissza nem térítendő) támogatást kapott, így összesen 300 millió forintot kellett csupán visszafizetnie.
A Hatóság álláspontja szerint a projekt nem érte le az eredetileg kitűzött célt, mivel
- a foglalkoztatási szövetkezet elindításához szükséges infrastrukturális háttér (pl. irodahálózat) kialakítása elmaradt,
- a szövetkezeti működést megalapozó szakmai munka a projektvezetés beszámolója szerint minőségben és mennyiségben egyaránt megkérdőjelezhető volt,
- továbbá a foglalkoztatáshoz szükséges szakképzéseket sem sikerült megvalósítani.
Az azonosított problémák, hiányosságok mélysége és természete miatt a Hatóságban felmerült a gyanú, hogy az ORÖ valóban a projektre akarta-e fordítani a támogatást és ténylegesen szándékában állt-e a projektet megvalósítani.
Az EMMI súlyos mulasztásai és hanyagsága
A projekt sikertelenségében az ORÖ mulasztásain túlmenően felmerül az irányító hatóság (ez esetben az EMMI) hanyagsága is. Az EMMI-nek már a támogatás odaítélésekor, de legkésőbb részleges kifizetésekor észlelnie kellett volna, hogy a szervezet képességei és kapacitásai nem elengedők ilyen volumenű projekt megvalósítására.
A projekt előkészítése, illetve megvalósítása során tapasztalt kockázatokat, valamint felmerült szabálytalansági körülményeket az irányító hatóság sem időben, sem szakmailag nem kezelte, illetve nem kezelte helyesen. A projektet értékelő irányító hatóság a tartalmi elemek vizsgálata során az észlelt problémák ellenére nem alkalmazott költségcsökkentést, pedig erre meg lett volna a lehetősége a feltárt körülmények, valamint az ismert kockázatok miatt.
A projekt ütemezése 2015. elején már jelentős elmaradásban volt, így egyértelmű volt már akkor is annak sikertelensége.
Az ÁSZ a projektmegvalósítás időszakára vonatkozóan lefolytatott ellenőrzése (amely az ORÖ gazdálkodására és jogkövető magatartására vonatkozott) során számos olyan hiba, hiányosság került megállapításra, amelyek determinálták a projekt kapcsán később megállapított szabálytalanságokat. Az irányító hatóság az ÁSZ megállapításait nem vette figyelembe, pedig azok alkalmasak lehettek volna a szabálytalanságok megelőzésére.
Az irányító hatóság nem folytatott le időszakosan helyszíni ellenőrzést, mellyel időbeni kontrollt gyakorolhatott volna, és vélhetően megelőzhette volna a későbbi komolyabb szabálytalanságra okot adó körülményeket, valamint nem indított szabálytalansági eljárást időben, már a NAV nyomozás megkezdésekor, ami pedig jogszabályon alapuló kötelezettsége lett volna – olvasható az Integritás Hatóság sajtóközleményében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!