A nyugdíjasok számára is fontos a megfelelő színvonalú és megfizethető lakhatás, ennek elérésében komoly segítséget jelenthet számukra is az új otthonfelújítási támogatás. A 2024. június 3-án induló otthonfelújítási programból a családi házak energetikai korszerűsítése finanszírozható meg. A támogatás összege legfeljebb 6 millió forint, melynek egy része vissza nem térítendő támogatás, egy része pedig kamatmentes kölcsön.
Ugyanakkor az otthonfelújítási támogatáshoz kapcsolódó hitel igényléséhez számos feltételnek meg kell felelni, amelyekre a Bankmonitor szakértői szerint érdemes előre felkészülniük az időseknek is.
Kapcsolódó
Problémát okozhat a felső korhatár, de van megoldás
Egyik fontos feltétel például az, hogy az igénylő nem töltheti be a hitel lejáratakor a 75. életévét, ami 10 éves futamidőnél azt jelenti, hogy legfeljebb 64 évesen igényelhető a konstrukció. Megoldást jelenthet ilyenkor a rövidebb futamidő, ám ebben az esetben a havi törlesztők lesznek magasabbak, ezt pedig nem biztos, hogy ki tudják gazdálkodni a nyugdíjból élők. 3 millió forint kamatmentes hitelnek például
- 25 ezer forint a havi törlesztője 10 éves futamidőre, míg
- 8 évre 31 ezer forintot,
- 5 évre pedig 50 ezer forintot kell havonta kigazdálkodni.
Egy másik lehetőség, hogy a hitelbe olyan fiatalabb adóstársat vonnak be, aki rendelkezik a hitelhez megfelelő összegű jövedelemmel. Itt logikusnak tűnik, hogy valamelyik családtag lépjen be adóstársként, ám ha van már hitele az adott személynek, akkor a meglévő és az új kölcsön törlesztőit egyaránt el kell bírnia a jövedelmének. Illetve azzal is számolni kell, hogy ha a fiatalok beszállnak adóstársként például a szülők otthonfelújítási hitelébe, akkor ez a későbbekben egy lakáshitel vagy babaváró hitel felvételénél esetleg nehézséget okozhat, amennyiben emiatt nem lesz elég az igazolt nettó jövedelmük – áll a 24.hu cikkében.
Ekkora nyugdíj szükséges a hitelhez
Az otthonfelújítási hitel igényléséhez is szükség van megfelelő összegű jövedelemre, ami lehet öregségi nyugdíj is, így ez önmagában nem okoz nehézséget. Az úgynevezett JTM – jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató – szabály szerint 600 ezer nettó jövedelem alatt legfeljebb a nyugdíj 50 százaléka fordítható hiteltörlesztésre. Ugyanakkor várhatóan itt is meghatároznak majd egy minimális jövedelmet, ami felett hitelképes valaki, és bár erről az otthonfelújítási hitel pályázati anyagában nincs pontos információ, rendszerint az aktuális nettó minimálbér összege – ez jelenleg 177 400 forint – a limit. Mivel a magyar átlagnyugdíj jelenleg 231 ezer forint, míg a mediánnyugdíj 205 ezer forint, elmondható, hogy a legtöbb idős számára teljes mértékben kihasználható lesz a támogatott hitelkonstrukció.
Természetesen a 6 millió forint támogatási összeget – amiből az 1 millió forint önerővel együtt összesen 7 millió forint értékű munkálatokat lehet elvégeztetni – nem feltétlenül szükséges teljes mértékben kihasználni.
Az otthonfelújítási támogatással legfeljebb 7 millió forint értékű korszerűsítési munkálatokat lehet elvégezni, ám elvárás, hogy az igénylő ebből legalább 14,3 százalékot – ez ebben az esetben 1 millió forint – saját forrásból biztosítson. A legjobb természetesen az, ha a nyugdíjas rendelkezik a szükséges önerővel, de ez akár hitelből is megfinanszírozható.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!