Július 1-jétől nyújtható be kölcsönkérelem az otthonfelújítási programra az MFB Pont Plusz lakossági hálózat fiókjaiban. A felhívás már elérhető a palyazat.gov.hu oldalon.
Az első elemzések szerint a program legnagyobb újdonsága az úgynevezett kulcstermék fogalmának bevezetése.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy hamarosan megjelenik egy lista az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs szervezet (ÉMI) honlapján a támogatható építőanyagokról.
Erre a listára csak nagyon szigorú környezeti besorolásnak eleget tevő termékek kerülhetnek fel, így a messziről szállított építőanyagok nem lesznek támogathatók a pályázat keretében. Ennek a környezeti megfontoláson túl valószínűleg az is célja volt, hogy előnyben részesítse a hazai, vagy határainkhoz közeli építőanyag gyártókat, ami egyértelműen segíti a hazai építőanyag ipar megerősödését
– közölte Juhász Attila az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke.
Szerinte a megkötés ellenére nem lehet építőanyag-hiányról beszélni, és nem is várható ilyesmi:
a hazai gyártó kapacitások mind a szigetelőanyagoknál, mind a nyílászáróknál bőségesen elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék a két évre eloszló keresletet.
Újdonság a felhívásban az is, hogy
- megnyílt az út a hőszivattyúk telepítése előtt,
- július 1-ig kitolja a támogatásra jelölt ingatlanban lakás (érvényes lakcímkártya),
- illetve az ingatlanra kötött adásvételi szerződés határidejét július 1-ig,
- lehetővé teszi a régi, de felújított, bővített épületek energetikai felújítását is,
- ha hivatalos dokumentummal nem igazolható a ház életkora, akkor az energetikai szakértő adhat igazolást arról, hogy az épület 1990 december 31 előtt épült,
- támogathatóvá vált tetőablak beépítése és cseréje, és a kőzetgyapot szigetelés
– sorolta Juhász Attila.
Ugyanakkor probléma lehet a megfelelő építőipari szakemberek megtalálása, mert valószínű, hogy nem minden mester regisztrál be a ÉMI honlapján a regisztrált kivitelezők listájára.
A nem regisztráló kivitelezőkkel is lehet szerződést kötni, ezt azonban nem javasolt azoknak, akik az 1 millió forintos önrészen felül nem rendelkeznek további önerővel, mert a nem regisztrált mesterek kisebb előleget hívhatnak le a támogatásból, míg a regisztráltak akár 75 százalékot is, ez pedig nagy különbség lehet a finanszírozásban
– hívta fel a figyelmet Juhász Attila.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!