A piliscsabai PPKE-campus évek óta zömében kihasználatlanul áll, miután a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 2020 végén elköltözött. Az épületkomplexumot az állam az egyetem és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közti ingatlancsere keretében szerezte meg:
négy éve az Orbán-kormány a Magyar Rádió emblematikus palotanegyedbeli épületeit „elcserélte” a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ingatlanegyüttesére Piliscsabán, de még mindig nem döntötte el, mihez is kezd az üresen maradt ingatlannal.
A Népszava azt írja, hogy bár korábban több terv is készült a terület fenntartható fejlesztésére, a konkrét döntés továbbra is késik, miközben az épületek állapota folyamatosan romlik.
A hátrahagyott piliscsabai épületek kezelését egy 2021 szeptemberében 6 milliárdos tőkével gründolt alapítványra bízták, a Makovecz Campus Alapítvány feladatai között szerepel
- a tudáspark;
- és oktatási központ létrehozása;
- valamint a nemzeti identitástudat erősítése.
Az alapítvány azonban eddig kevés kézzelfogható eredményt mutatott fel: mindössze néhány kisebb rendezvényt tartottak, egy kisebb épületet újítottak fel 250 millió forintért, a héten pedig kiírtak egy tendert egy másik renoválására.
A 45 fős szervezet béreire és juttatásaira már több mint 1,5 milliárd forintot költöttek.
A campus fenntarthatóságát korábban az épületek eredeti kialakítása is megnehezítette:
- a Makovecz Imre tervezte épületek nem feleltek meg a korszerű egyetemi igényeknek;
- a rossz akusztika;
- a nem hatékony térkihasználás;
- és a magas fenntartási költségek miatt az intézmény már 2010-től a budapesti bázisát erősítette.
A terület jövője továbbra is bizonytalan. Korábban felmerült, hogy a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat egyes funkciói költözhetnek ide, a kormány azonban még nem hozott végleges döntést. A minisztérium legutóbbi válasza szerint egyelőre nincs konkrét terv a piliscsabai campus hasznosítására.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Nagy a baj: rendkívüli kormányülést hívtak össze a megállíthatatlanul terjedő vírus miatt

A fasorba sincsenek az állampapírok: örülhet, aki egy másik hazai pályán fektetett be

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Mi ez a nagy fegyverkezési láz a Balkánon? – Ellenőriztük a tényeket

Meglépte Musk: eladta az X-et, nem meglepő a vevő

Megvan a bukás oka: túl rondák a német autók?

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Népharag zúdul a láncokra Európában, a vásárlók elmossák az élelmiszerinflációt
