Izraeli illetékesek arra utaltak, hogy Szaúd-Arábia területén kellene létrehozni egy palesztin államot. Egyiptom szerint Izrael ezzel átlépne egy vörös vonalat.
Szerző(k): Vermes ÁdámLegalábbis akkor, ha az állam hallgat a szakmára, és gyógyszertárak ügyeleti rendjét is átszervezi, valamint előteremti az ehhez szükséges milliárdos költségvetési támogatást.
Szerző(k): T. E.Már eleve évek óta fék nélkül vették föl az ország finanszírozásához a hiteleket. Majd a 2024-es, úgynevezett szuperválasztási év során a hatalmon lévő román szociáldemokraták és jobbközép liberálisok a sikeres választási eredményekért cserébe áldozták fel tavaly Románia már eleve erősen deficites költségvetését. Végül minden idők legnagyobb nominális költségvetési hiányával zárta 2024-et Románia, így most kénytelenek drasztikus megszorító csomagot és központi büdzsét lenyelni.
Szerző(k): Hercsel AdélSzilveszter estéjén komoly megszorítócsomagról jelent meg kormányrendelet Romániában, amelyben többek között befagyasztották a közalkalmazotti béreket és a nyugdíjakat, adót emeltek, a diákokat, pedagógusokat is érintő kedvezményeket töröltek el. Sztrájkhullámmal válaszolhatnak több területen.
Szerző(k): T. K.Az Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nem teljesíti a kifizetéseket, a kisebb patikák súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdenek.
Szerző(k): T. E.Bár az állam által tervezett lépések elvileg a lakhatási költségek csökkentését szolgálnák, valószínűbb, hogy tovább emelik az árakat.
Szerző(k): T. E.A Navracsics Tibor nevével fémjelzett program jövőre elvonná a helyhatóságoktól az iparűzési adó többletét, erre készülve több megyei jogú város, budapesti kerület is már döntött költségvetése toldozgatásáról.
Szerző(k): T. E.Piliscsabáról 2020-ban költözött el a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, azóta sincs döntés az épületek hasznosításról, azok továbbra is üresen állnak, az állami fenntartású alapítvány milliárdokat költ a kezelésükre.
Szerző(k): T. E.Idén még rövid, jövőre már hosszabb szabadságok kapnak az állami hivatalnokok, a kormány módosította az igazgatási szünetről szóló rendeletet, ami ugyan már hatályba is lépett, de csak 2025-től kell alkalmazni.
Szerző(k): T. E.