Nem csupán az amerikai fiatalok szenvednek a közösségi oldalak negatív hatásaitól, a magyar gyermekek és a szülők is ugyanúgy küzdenek ezekkel – derült ki a Be Social közelmúltbeli kutatásából.
A felmérés szerint ez nem meglepő, ugyanis 43,66 százalékuk naponta négy óránál is többet tölt az interneten. Bár a megkérdezett fiatalok közel fele úgy gondolja, hogy az online töltött idő esetükben túl sok, mégis 10-ből 8 fiatal az illemhelyen is telefonozik, háromnegyedük tanulás közben, 72 százalékuk pedig film- vagy sorozatnézés közben is előveszi a mobilját.
A kutatás szerint a tinik több mint felétől kértek már erotikus fotót chaten és minden hatodik megkérdezett tini küldött is kérésre ilyen képet magáról. Tízből hatan már kaptak erotikus fotót mástól, 42,58 százalékuk többször is. Ez az arány 2021-hez képest 8 százalékkal növekedett.
Mi lehet a megoldás?
Az Amerikai Pszichológiai Társaság most először adott ki ajánlásokat a tinédzserek közösségi média használatára vonatkozóan. Azt javasolják a szülőknek, hogy a korai serdülőkorban, nagyjából 10-14 éves korukban szorosan kövessék figyelemmel gyermekeik közösségi média hírfolyamát.
A szülőknek nem csak a saját gyermekük mentális egészségét kell figyelni, hanem meg kell próbálniuk minimalizálni vagy megállítani a törődés ellenére általuk mégis kitett veszélyes tartalmat, beleértve az öngyilkossággal, öncsonkítással, étkezési rendellenességgel, rasszizmussal és zaklatással kapcsolatos bejegyzéseket.
Egyes terapeuták szerint egyébként az amerikai ajánlások túl nagy terhet rónak a szülőkre. Ennek az útmutatásnak a megvalósításához a technológiai vállalatok és esetleg a szabályozó hatóságok együttműködése is szükséges.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Már több mint 150-en meghaltak – ezt tudjuk a tragédiáról

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt
