Összegyűjtöttük, milyen támogatásokat és hiteleket vehetnek igénybe Magyarországon a fiatalok első lakásuk megszerzéséhez.
Szerző(k): Farkas TiborA másfél évtizedes lakáspolitika jelentős eredményeket hozott, azonban nem bizonyult válságállónak. Ezért a kormány vadonatúj, hosszú távú és átfogó koncepciót állít össze, amelynek alapelveit portálunk hozta először nyilvánosságra. Most a terveket elemezzük a teljesség igénye nélkül. Farkas Tibor, az Economx ingatlanpiaci szakértőjének írása.
Szerző(k): Farkas TiborA 23 európai országban végzett reprezentatív felmérés szerint a magányt leginkább a túl sok munkára fogjuk, és egyáltalán nem igaz, hogy hazánkban a magány elsősorban az időseket fenyegeti.
Szerző(k): Hercsel AdélA Fiatal gazda pályázat keretében akár 79 millió forintot igényelhetnek a 18-40 év közötti magyar mezőgazdasági dolgozók. A jövő tavasztól elérhető támogatást elsősorban a fiatalok termelők beruházásainak segítésére szánja a kormányzat.
Szerző(k): Gulyas ÁbelA közvélemény-kutató legfrissebb vizsgálata alapján novemberben a teljes népességen belül 2, míg a biztos választók körül 4 százalékos volt Magyar Péterék előnye.
Szerző(k): Gulyas ÁbelKomoly szigorításokat tervez két kormány is a fiatalok jogosítványával kapcsolatosan. A lengyelek és a britek célja ugyanaz: a rutintalansággal járó kockázatokat szeretnék ezzel mérsékelni.
Szerző(k): G. É.Jövőre életbe lép az internetes biztonságról szóló törvény, emiatt hatékonyabban kell ellenőrizniük az online felületeknek a felhasználóik életkorát.
Szerző(k): Sándor ZoltánA jelenleg elérhető támogatások széles skálája segít a magyar fiataloknak tanulmányaik, lakhatásuk, vagy akár vállalkozói álmaik megvalósításában. Mik az újdonságok, illetve azok a támogatások, amik már régóta a fiatalok rendelkezésére áll? Cikkünk segít átlátni a legfontosabb lehetőségeket.
Szerző(k): Kiffer AnnaA németeknél már felmerült, hogy a 16 éven aluliakat teljesen ki kell tiltani a közösségi oldalakról – a világon első, friss ausztrál törvény mintájára futótűzként terjedhet el a gyakorlat Európában is.
Szerző(k): Thurzó Katalin