A megállapodás többek közt az alábbit tartalmazza:
- Rákosrendező állomás területén vegyes célú ingatlanfejlesztés történik.
- A vonatkozó magyar jogszabályok által megengedett mértékben és feltételek mellett, a Projekthez kapcsolódó szerződések, programok és megállapodások egyik fél esetében sem, de különösen Magyarországon nem képezik közbeszerzési, pályázati, versenyeztetési eljárás vagy bármely más (...) eljárás tárgyát.
- A projekt megvalósításához szükséges ingatlanokat (fejlesztési területet) az Egyesült Arab Emírségek által a magyar kormány határozatában kiadott előzetes írásbeli hozzájárulásával kijelölt gazdálkodó szervezetnek értékesíti. Ebben az esetben is fennáll az, hogy ha és amennyiben azt a vonatkozó magyar jogszabályok lehetővé teszik, ezt közbeszerzés vagy pályáztatás nélkül kell megtenni, de összhangban a nemzeti jogszabályokkal.
- A magyar kormány a projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősíti.
- A magyar kormány a Projekt megvalósításához szükséges állami infrastrukturális fejlesztéseket megvalósítja, és az ehhez szükséges forrást legalább 800 millió euró becsült összeg erejéig biztosítja. Ezek a következők: gyalogos felüljáró, vasút feletti közúti felüljáró, vasúti pálya fejlesztése, a vasúti pálya befedése arra alkalmas módon, hogy felette egy park kialakítható legyen, M1 metró meghosszabbítása, kerékpárút és gyalogút.
- A reptéri gyorsvasút jövőbeni fejlesztése esetére vállalja a magyar kormány, hogy közvetlen kapcsolatot biztosít a projektben létrehozott vasútállomás és a repülőtér között.
Azt, hogy a kétharmados fideszes többség elfogadta a megállapodást, a párbeszédes Tordai Bence parlamenti hazaárulásnak minősítette kedden délelőtt – számolt be a Magyar Hang.
A kormányzati beruházás tervét jelen formájában egyébként Karácsony Gergely főpolgármester is élesen kritizálja, ezzel kapcsolatban úgynevezett lakógyűlést is hirdetett, ami vasárnap ért véget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!