Lecsapott a rendőrség egy pécsi nőgyógyászra és egykori asszisztensére, akik vesztegetési ügybe keveredtek.
A vizsgálatok során kiderült, hogy az orvosnak a páciensek több tízezer forintot adtak át, ráadásul nem is akárhogyan: csokipapír álcáját használva.
A Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozáskezdeményezése alapján a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói január 29-én reggel fogták el a két gyanúsítottat – írja a police.hu.
A rendőrség honlapján arról számoltak be,
miután az asszisztensnő nyugdíjba vonult, megállapodtak a doktorral abban, hogy a régi páciensekkel továbbra is a nő tartja a kapcsolatot telefonon, és megbeszéli velük, hogy amikor a doktorhoz mennek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatokra, akkor 10–20 ezer forintot csokoládépapírba rejtve nyújtanak át neki.
A furmányos módon megszerzett pénzből az orvos kezdetben betegenként 1000, majd 2000 forintot adott a volt asszisztensének.
A rendőrök mindkettőjüket előállították a főkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A középkorú nőgyógyász és asszisztense ellen vesztegetés elfogadása miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Gumicsontot rágtak a kormányinfón, miközben az igazi pénzözön elúszni látszik

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Gulyás Gergely fontos bejelentést tett, ennyi pluszpénzt kapnak a nyugdíjasok az idén

Zelenszkij szerint Putyin halála mindent megoldana

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet
