Rusvai Miklós virológus a majomhimlő veszélyeiről és a védekezés lehetőségeiről beszélt, kiemelve, hogy a betegség ellen jelenleg nincs gyógyszer, csak az oltás nyújthat hatékony védelmet. Az Európai Unió 580 ezer adag vakcinát adományozott az érintett afrikai országoknak, hogy megfékezzék a terjedést.
Európában, így Magyarországon sem lehet járványos terjedésére számítani, de behurcolt esetek biztosan lesznek
Kapcsolódó
- közölte a virológus az InfoRádióban.
Elmondta még, hogy Afrikában súlyos a helyzet: 19 országban 48 ezer megbetegedést és több mint ezer halálesetet regisztráltak, de az esetszámok tovább nőhetnek.
A védekezést nehezíti
- a vakcinák magas ára,
- a szállítási kihívások,
- valamint a helyi korrupció, ami miatt a leginkább rászorulók gyakran nem jutnak hozzá az oltásokhoz.
A járvány súlyosabb változata most tízszer nagyobb halálozási arányt mutat, mint a két évvel ezelőtti enyhébb formája.
Rusvai Miklós szerint fontos lenne az afrikai gócpontokon megállítani a terjedést, hogy a vírus ne jusson el más országokba. Lényeges, hogy már az emberek is tudatában vannak a veszélynek, ha a közép-afrikai régióba utaznak. A szakértő azt nem tartja indokoltnak, hogy európai országok határzárat vezessenek be, mert
Európában eddig két eset volt az idén az egyes típusú, súlyosabb megbetegedést okozó majomhimlőből: egy Svédországban, egy pedig Németországban, de mindegyik importál eset volt.
Az orvosok felkészültek a felismerésre és a kontaktkutatásra, így lokális fertőzések előfordulhatnak, de
széles körű járvány nem várható.
A betegség terjedése szoros személyes kontaktust igényel, például közös ágynemű vagy evőeszköz használata, illetve szexuális érintkezés révén.
- bőrkiütések,
- hólyagok,
- láz,
- izom- és ízületi fájdalmak
kezdetben nem jellegzetesek, de a bőrelváltozások megjelenésével egyértelművé válnak.
A virológus szerint az emberek tudatossága és a megelőzés kulcsfontosságú a járvány megfékezésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!