A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNGYK) tájékoztatása szerint
a nagy érdeklődés miatt majdnem teljesen elfogyott Magyarországon a szamárköhögés elleni vakcina.
Galgóczi Ágnes, az NNGYK járványügyi főosztályának vezetője a hvg.hu-nak nyilatkozva azonban aláhúzta:
a hétvégén várható egy újabb nagyobb szállítmány, ami a jövő hét elejétől már a patikákban lesz, addig egy kis türelmet kérünk azoktól, akik szeretnék magukat beoltatni.
Azért van ekkora igény a vakcinákra, mert szamárköhögés-járvány van, egész Európában egyre több megbetegedést regisztrálnak.
Magyarországon is gyorsulva terjed a járvány, már 90 igazolt esetet regisztráltak, nincs olyan megye, ahonnan ne jelentettek volna megbetegedést.
A valóságban ennél jóval több fertőzött lehet, felnőttkorban a betegség lefolyása ugyanis általában jóval enyhébb, mint csecsemőknél, júliusban két csecsemő belehalt a szövődményekbe.
A szamárköhögés bakteriális betegség, amely ellen évtizedek óta oltják a lakosságot. Hogy most a 99,9 százalékos átoltottság miatt miért nő ilyen mértékben a megbetegedések száma, arra több magyarázat is létezik a főosztályvezető szerint.
- A Covid-járvány miatt bevezetett megelőzések, lezárások több betegség ciklikusságát is felborították.
- Az idők során a szamárköhögés elleni védőoltás összetétele is változott, a korábbi, úgynevezett teljes sejtes oltások voltak, melyek az egész kórokozót tartalmazták, egész Európában, így 2006-ban Magyarországon is lecserélték őket új fejlesztésű, acelluláris pertussziszt tartalmazó oltóanyagra, mely csak a legszükségesebb antigéneket tartalmazza, így sokkal kevesebb mellékhatást okoz.
- A szamárköhögés azok közé a betegségek közé tartozik, amelyeket - például a bárányhimlővel ellentétben - többször is el lehet kapni, felnőtteknél pedig előfordul, hogy az enyhe tünetek miatt nem is gondol az orvos a pertussziszra, a csecsemőkorban adott, majd hatévesen és általános iskolában ismételt DPT, azaz diperte (diftéria, pertusszisz és tetanusz – a középső a szamárköhögés tudományos neve) oltás védelme pedig idővel elhalványul.
Galgóczi Ágnes szerint az oltatlan és részlegesen oltott csecsemők érdekében
javasolják a várandós édesanyák újraoltását a terhesség harmadik trimeszterében, az így megszerzett védelmet ugyanis át tudják adni a magzatnak.
Ugyanígy javasolják az újszülöttek ellátásában segítő családtagok újraoltását is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!