Magyarország az ukrajnai fegyverszállítások finanszírozása helyett 400 millió forinttal támogatja a libanoni hadsereg megerősítését az Európai Békekeretből a közel-keleti ország stabilitásának fenntartása érdekében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bejrútban.

A tárcavezető szerint a közel-keleti válság erősen megütötte Libanont is, így emberek ezrei, tízezrei kényszerültek a lakóhelyük átmeneti elhagyására, és a helyzet csak az Izraellel kötött tűzszünettel javult, amelyet a magyar álláspont szerint meg kell hosszabbítani, fenn kell tartani a tartós béke megteremtése érdekében. A külgazdasági és külügyminiszter üdvözölte, hogy az utóbbi időszakban az ország stabilitása sokat javult, ugyanis ez kulcskérdés az egész régió biztonsága szempontjából, a Közel-Kelet biztonságának pedig komoly kihatása van Európa, és így Közép-Európa biztonságára is.

Ha a Közel-Keleten tartósan instabil környezet jön létre, akkor innen emberek milliói, sőt akár tízmilliói indulnak meg, és ők minden bizonnyal Európa felé indulnak el. Így egy instabil közel-keleti helyzet újabb tízmilliós nagyságrendű migrációs nyomást hozhat Európa számára

 – figyelmeztetett Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy „a libanoni stabilitás fenntartása, megerősítése az egyik eszköz arra, hogy megelőzzük újabb migrációs hullámok kiindulását”.

Ukrajna helyett Libanon

Az Orbán-kormány tagja örömtelinek nevezte, hogy sikerült elnököt választani Libanonban, egyúttal biztosított az új kormányzatot hogy Magyarország továbbra is mindent meg fog tenni az országuk  stabilitásának a megőrzésért.

Ennek keretében 400 millió forintos támogatásban részesítettük a libanoni hadsereget annak céljából, hogy mint hivatalos állami reguláris hadsereg át tudja venni a milíciáktól vagy a milíciák felett a libanoni biztonság garantálását

 – húzta alá a tárcavezető, hangsúlyozva, hogy „ezt a pénzt az Európai Békekereten keresztül juttatjuk el Libanonba, s ezt azért tudjuk megtenni, mert mi nem küldünk fegyvert Ukrajnába, ekképp az oda fizetendő összeget átutalhatjuk máshova is, így ezt a libanoni hadsereg megerősítésének érdekében ajánlottuk fel Libanonnak”.

Örülnek a keresztény vezetőnek 

Arra is kitért a magyar miniszter, hogy jelentős keresztény közösség él Libanonban, így különös jelentősége van, hogy keresztény elnököt választottak. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy 

Magyarország, a magyar kormány a felelős politikája keretében támogatja világszerte azon keresztény közösségeket, amelyek bajban vagy nehéz helyzetben vannak. Az elmúlt hét évben mintegy hatmilliárd forint értékben harmincnyolc fejlesztési, támogatási, illetve beruházási programot hajtottunk itt végre a keresztény közösség megerősítése érdekében.

Ennek során a humanitárius segítségen túl felújítottak mintegy félszáz lerombolt keresztény templomot és segítették a helyi iskolák, egészségügyi intézmények, illetve kolostorok működését. 

Magyarország is segíti a szírek hazatérését 

Szijjártó Péter szorgalmazta a jelenleg Libanonban élő 1,5-2 millió szíriai menekült minél előbbi hazatérését, mondván, hogy ennek az embertömegnek az ellátása óriási terhet jelent az állam számára. A kormánypárti politikus szerint fontos továbbra is fenntartani az ENSZ békefenntartói jelenlétét a biztonság garantálása érdekében. 

A miniszter nyomatékosította, hogy ehhez Magyarország is hozzájárul, ezen műveletben tizenhat magyar katona szolgál, és a kormány ezen nem is kíván változtatni.

A külügyi tárcavezetője emlékeztetett rá, hogy küszöbön áll az Európai Unió és Libanon közötti társulási tanács ülése, és a magyar kormány ennek mielőbbi megtartását sürgeti, illetve egy nagyobb összegű pénzügyi támogatás elfogadását a körülbelül 12-15 milliárd dollárosra becsült újjáépítésre, hogy biztosítható legyen ezáltal az állam működésének stabilitása és a libanoni hadsereg megerősítése.

Óriási segélyt küldött az EU, szeretnének végre látni egy működő jogállamot

235 millió eurós segélycsomagot nyújt az új damaszkuszi vezetésnek és a szomszédos államoknak az Európai Unió. Hadja Lahbib uniós biztos fontosnak tartja, hogy Szíriában is tiszteletben tartsák a jogállamiságot. Bővebben >>>