A tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy áttekintették a kétoldalú kapcsolatok állását, különös tekintettel a nemrég megrendezett sikeres gazdasági vegyes bizottsági ülésre, ahol a felek megerősítették szándékukat az együttműködés további fejlesztésére a szankciók által nem érintett területeken – írja az MTI.
Hozzátette, hangsúlyosan szerepeltek a napirenden az energetikai együttműködés kérdései is. Ennek kapcsán pedig leszögezte, hogy hazánk ellátásbiztonsága és versenyképessége továbbra is garantált az Oroszországgal folytatott észszerű együttműködésnek köszönhetően.
Kifejtette, hogy a Török Áramlat vezetéken keresztül Magyarországra érkező földgáz mennyisége mára meghaladja a napi 20 millió köbmétert, így ezen az útvonalon idén már 6,2 milliárd köbméter érkezett az országba, ami rekordot jelent. Hasonlóképpen, a kőolajszállítás terén is a Barátság vezeték lesz a jövőben is az első számú útvonal, az Adria vezetéken elvégzett tesztek ugyanis világossá tették azt, hogy kapacitásbeli hiányosságok állnak fenn - mutatott rá.
Idén eddig a Barátság vezetéken 3,9 millió tonna kőolaj érkezett, s a szállítások folyamatosak
- húzta alá Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, jól halad a paksi atomerőmű bővítése is, a leendő ötös reaktor nukleáris szigete alatti talajelőkészítési munkálatok befejeződtek, a leendő hatos reaktor esetén pedig még az év vége előtt lezárul ez a folyamat.
Rövidesen lent lesz az első beton is, amely azt jelenti, hogy onnantól kezdve ez már a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség sztenderdjei szerint is egy építés alatt álló nukleáris erőműnek fog minősülni - fogalmazott.
A helyszínen már ezer felett van a dolgozók munkások száma, a beruházás jelentős része pedig felgyorsult, amely lehetőséget biztosít majd arra, hogy a következő évtized elején új nukleáris reaktorok működésbe lépjenek.
Szijjártó végül kiemelte, hogy ezáltal jelentősen megnő majd a nukleáris energia részesedése a villamosenergia-ellátásban, így garantálható lesz az ellátás biztonsága és a rezsicsökkentés eredményeinek megtartása.
Szijjártó mélyütésről beszél, szétszedi Ursula von der Leyent
A kínai elektromos autókra kivetett büntetővámok ártanak az EU versenyképességének, kérdés, kinek az érdekét szolgálja mindez - feszegeti a külgazdasági és külügyminiszter.Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!