Miközben az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint a magyar állampolgárokat jogerősen közel ötmilliárd forintra bírságolták meg a koronavírus-járvány idején, Szlovákiában egészen más utat választottak. 

Ugyanis Robert Fico szlovák miniszterelnök alig egy hónapja amnesztiát hirdetett, aminek eredményeként a koronavírussal kapcsolatban kiszabott bírságokat visszafizetik. 

A Szlovák Köztársaság kormánya a mai napon amnesztiát adott ki a 2020 márciusa és 2023 szeptembere között elkövetett valamennyi koronavírussal kapcsolatos bűncselekményre. Mindezek a bűncselekmények egyszerűen amnesztiát élveznek

idézi a szlovák kormányfőt az Index.

A Fico kijelentette azt is, hogy ahol nem indult, ott már nemfognak eljárást indítani, a folyamatban lévő eljárásokat pedig megszüntetik. A nyilvántartásba vett szabálysértések törlését azzal indokolta, hogy „gondot okoz az álláskeresőknek”, a döntéseket pedig „alkotmányellenesnek” tartja. 

A szlovák kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint, amennyiben valaki 2020 márciusa és 2023 szeptembere között valamilyen koronavírussal kapcsolatos bírságot fizetett, azt visszautalják az állampolgároknak. Szerinte,

a visszatérítés 3,3 millió euróba (1,3 milliárd forint) fog kerülni, aminek nem lesz akkora költségvetésre gyakorolt hatása, mint ahogy számítottak rá.

Nagyításért kattintson ide! (Kép: Economx.hu)

Ezzel szemben hazánkban nemcsak hogy közel négyszerese a bírság mértéke, de azt vissza sem fizetik. Ahogy arról az Economx tudomást szerzett,

Magyarországon 2020. március 1. és 2023. december 31. közti időszakban jogerősen 4 918 579 400 forint bírságot szabtak ki, és ezt a 4,9 milliárd forintot 61428 ember fizette be. Ez azt jelenti, hogy átlagosan 80 ezer forint volt a jogerősen kiszabott bírság fejenként.

Kereken 1400 napról beszélünk tehát a koronavírus elleni küzdelemmel kapcsolatban, ami egyébként azt jelenti, hogy 2020. március 1. és 2023. december 31. között átlagosan naponta több mint három és fél millió forint (3 513 271 forint) bírságot szabtak ki jogerősen a magyar hatóságok.

Az ügyben kerestük a Belügyminisztériumot is, amint válaszolnak arra a kérdésünkre, hogy a magyar állam visszafizeti-e a bírságokat, külön cikkben közöljük.