Takács Péter egészségügyi államtitkár kemény kritikát fogalmazott meg Magyar Péter kórházlátogatásai kapcsán.
„A Tisza párt elnöke, mint EP-képviselő jogosult arra, hogy bármelyik közintézmény működésével kapcsolatban tájékozódjon. Ez az akciója viszont, amit az elmúlt hetekben csinált, ezen messze túlnyúlik, és alapvetően nem is az a célja, hogy megismerje a kórházak mindennapos valóságát, hanem egyetlen célja volt, a balhé és indulatkeltés” – mondta az államtitkár a Pesti Srácok podcastjában.
Ez a fajta folyamatos negatív kommunikáció és hangulatkeltés egyszerűen elbizonytalanítja az embereket. Ezzel az embereket veszélyezteti, mert ha valaki abból kiindulva nem megy be egy magyar kórházba, hogy ott ő úgyse kap ellátást, azzal már veszélyeztetjük az ő egészségét. Esetleg addig halogatja a beavatkozást, amíg már tényleg valamilyen egészségkárosodása lesz. Ez hihetetlen mértékben kártékony, s azok a politikusok, akik az egészségügyre építik a hecckampányukat, ezt föl sem tudják fogni
– jelentette ki.
Az egészségügyi államtitkár szerint az EP-képviselőnek inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy „új barátainál, Manfred Webernél és Ursula von der Leyennél elérje annak a 900 milliárd forintnak a kifizetését, amit még a COVID-helyreállítási alapból különítettek el a magyar kórházak fejlesztésére”.
Takács Péter kijelentéseire Magyar Péter a Facebook-oldalán reagált, ahol többek között arról írt, hogy az „egészségügyi államtitkár olyan mélyre süllyedt, hogy már azzal házal a közpénz százmilliárdokból kitartott propaganda médiájukban, hogy a kórházlátogatásommal és a szomorú valóság bemutatásával én veszélyeztetem magyar betegek gyógyulását”.
„Takács Péter gyáva vállalni a politikai felelősséget a magyar egészségügy totális lezüllesztésért és ezért a jól bevált bolsevik trükkhöz folyamodik: azzal vádolja politikai ellenfeleit, amit ők maguk követnek el” – írta.
Magyar Péter tovább bosszantja a kormányt
A kórházak után újabb intézmények bejárására indul.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!