Tarlós István volt főpolgármester az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kijelentette, hogy
Vitézy Dávid „több, mint aljas” volt vele, és miközben mindent a Fidesztől kapott, „nagyon csúnyán viselkedett” a párttal. Bár ő maga személy szerint nem nagy rajongója Karácsony Gergelynek, de ha választania kell kettejük között, biztos a jelenlegi főpolgármester mellé állna.
Kapcsolódó
Arról, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a frakciók nem tudtak megállapodni a főpolgármester-helyettesek személyéről, úgy vélekedett: tényleg patthelyzet van a fővárosban, de ebből még egy új választás nem következik.
Azért ez nem olyan egyszerű dolog. Egy hivatalban levő főpolgármestert megbuktatni, az nem csak technikailag nehéz
– fogalmazott hozzátéve, hogy ha bármi okból összeomlik a főváros, akkor azt a társadalom egy része a kormányra tolja. A főpolgármesterre csak akkor lehet tolni, ha az a főpolgármester emberileg is összeomlik, vagy pedig egységesen ellene fordul a kormánypárti és az ellenzéki sajtó egyaránt.
Amit Karácsonnyal csináltak, meg csinálnak helyettesei választásával kapcsolatban, az egyszerűen nem tisztességes
– mondta még.
Bár nem akar tanácsokat adni Karácsony Gergelynek, de szerinte ha főpolgármesternek megvan a magához való esze, akkor még a két néven kívül, amit most a helyettesiként beadott, bead még legalább másik három nevet, akkor a kormányhivatal vezetőnek már módja van bárkit kijelölni.
Mert most kizárásos alapon csak a Vitézyt jelölhetné ki és ültethetné Karácsony nyakába. Ugyanis csak abból választhat a főispán, az új nevén, akit már előterjesztettek. Tehát ha Karácsony Gergely most még három testületi tagot jelöl főpolgármester-helyettesnek, akkor négy ember közül választhat a főispán, és nem csak Vitézyt jelölhetik ki
– magyarázta.
Tarlós István nem biztos abban, hogy a Fidesz annyira meg akarja buktatni a Karácsony Gergelyt. Ahogy Vitézy Dávid őt személyesen belekeverte a parkolási kamera ügybe, hát az több volt, mint aljasság, a Fidesszel pedig nagyon csúnyán viselkedett: eljátszotta, hogy semmi köze a párthoz.
Az égvilágon az összes állását és megbízását a Fidesztől kapta. Mindent a Fidesztől kapott, ezután azt mondja, hogy neki semmi köze nem volt a Fideszhez, és két emberrel a háta mögött úgy viselkedik, mintha ő lenne a legnagyobb frakció
– mondta még.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!