A frakció a keddi, Brüsszelben tartott ülésén 97 százalékos támogatás mellett járult hozzá a Tisza Párt felvételéhez. A parlamenti képviselőcsoport tagjai ezzel megerősítették a párt választási listáján szereplő hét képviselő, azaz Magyar Péter, Dávid Dóra, Tarr Zoltán, Kulja András, Lakos Eszter, Gerzsenyi Gabriella és Kollár Kinga részvételét a frakció munkájában.
A Tisza Párt hét képviselője mellett további hét új tagot is felvett a sorai közé az EPP.
Kapcsolódó
A Néppárt közölte, hogy az új tagokkal megszilárdítja pozícióját, mint az EP legerősebb képviselőcsoportja. Hozzátették, hogy az érintett EP-képviselők a mostani döntéssel csak az EPP parlamenti képviselőcsoportjához csatlakoztak, a frakció pártcsaládjához azonban nem.
A listavezető Magyar Péter korábban úgy nyilatkozott, hogy nem fog beülni az Európai Parlamentbe, ám a sorsát végül a szimpatizánsaira bízta és megszavaztatta velük, akik a mandátum felvétele mellett voksoltak.
Ennyit fog zsebre vágni Magyar Péter az EP-ben
Továbbra is kitűnő megélhetést jelent, ha európai parlamenti képviselő az ember, hiszen az uniós törvényhozók nagyjából havi 3 millió forintot rakhatnak zsebre adózás után.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!