A vádirat szerint 2018 augusztusában két önálló bírósági végrehajtó-helyettes egy önálló bírósági végrehajtó jelölt közvetítésével felvette a kapcsolatot egy önálló bírósági végrehajtónak pályázó személlyel.
A végrehajtó-helyettesek közölték a pályázóval, hogy befolyásolni tudják a kinevezések során eljáró hivatalos személy döntését a kapcsolatrendszerükön keresztül.
Felajánlották, hogy biztosítják az eredményes önálló bírósági végrehajtói kinevezést, valamint a végrehajtói iroda beindításával felmerülő költségeket, amiért cserébe annak bevételéből részesedést és az irodában történő alkalmazásukat kérték.
Az ajánlatot elfogadta a pályázó, az iroda nyereségének 42,5-42,5 százalékának kifizetését vállalta, 2019 második felében pedig kinevezték önálló bírósági végrehajtónak, válójában azonban a kinevezési eljárás jogellenes befolyásolására nem került sor.
A kinevezési okmány átvételének napján a pályázó tájékoztatta a korrupciós megállapodásról Schadl Györgyöt, aki azt az alelnök jelenlétében beszámoltatta a történtekről a résztvevőket, majd miután feltárták a jogellenes kapcsolat részleteit, a a megállapodásuk felbontására utasította őket, így nem került sor a pénz kifizetésére és a végrehajtó-helyettesek pályázó általi alkalmazására sem.
Azonban Schadl és a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar alelnöke annak ellenére, hogy hivatalos személyként tudtak a korrupciós bűncselekmény elkövetéséről, nem tettek eleget feljelentési kötelezettségüknek, az ügyben pedig később nyomozást rendelt el a főügyészség.
A befolyásukkal alaptalanul visszaélő önálló bírósági végrehajtó-helyettesek, a korrupciós kapcsolatban közvetítőként eljáró személy, valamint az MBVK elnökével szembeni vádemelés mellett a főügyészség az MBVK alelnöke és a pályázó esetében feltételes ügyészi felfüggesztésről határozott.
A Főügyészség azt indítványozta vádiratában, hogy a bíróság a jelen ügyet egyesítse a Fővárosi Törvényszéken Schadl György és 21 társa ellen korrupciós és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőeljáráshoz.
Új fordulat a Schadl-Völner-perben: elárulta a végrehajtó, hogyan vette fel a pénzt
Ismét egy korábban jogerősen elítélt személy tett tanúvallomást a törvényszéken, amiből kiderült, hogyan is törlesztette vissza az adósságát a frissen kinevezett végrehajtó.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!