Beindult a nyaralási főszezon, a legtöbben az olaszországi, illetve horvátországi utazásukra kötöttek biztosítást, de idén kimagaslik a foci-Eb hatása is.
Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forintra rúgott.
A tavalyi évhez képest előtérbe kerültek a repülős utak is, amely a 10-20 órás járatkéséseknek köszönhetően egyre inkább igénylik a jól megválasztott utasbiztosítást – írja Netrisk sajtóközleménye.
A kártérítéshez fontos, hogy a biztosítás már az indulástól egészen a hazaérkezésig tartson, de már az sem mindegy, hány órás késés után fizet a biztosító. Érdemes összehasonlítani az elérhető ajánlatokat.
Megkezdődött a nyaralási főszezon a tanév vége után, ez jól látszik az utasbiztosítási számokon is. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy az utasbiztosítások jelenthetnek extra védelmet az egyre szaporodó járatkésési és járatlemondási esetekre is.
Idén júniusban közel 28 ezer utasbiztosítást kötöttek a Netrisknél, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A 11 800 forintos júniusi utasbiztosítási átlagár lényegében megegyezik a tavaly júniusi 11 900 forinttal, azonban már jelentősen meghaladja a májusi 8900 forintot – közölte a társaság.
A díjak közti különbség azzal magyarázható, hogy júniusban hosszabb utazásokra kötöttek biztosítást az érintettek, mint májusban. Jelenleg Olaszország és Horvátország a legnépszerűbb célpont az utasbiztosítással nyaralók körében, előbbi 18, utóbbi 14 százalékos részesedéssel rendelkezett a júniusban megkötött szerződések tekintetében. A harmadik helyen Németország áll 13 százalékkal, szemben az egy évvel korábbi 5 százalékos aránnyal.
A növekedés a németországi labdarúgó-Európa-bajnoksággal magyarázható
– ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Az utasbiztosítási szerződést kötők 41 százaléka tengerparti nyaralásra, míg 27 százalékuk városlátogatás kapcsán utazott külföldre a Netrisk adatai szerint. Tavaly júniushoz hasonlóan átlagosan 7 napra szólnak a biztosítások.
Változást történt az autós és repülős utazásokat tekintve is. A tavalyi 43 százalékról 38 százalékra csökkent az autós nyaralások részesedése, a repülős típusú utazás pedig 43 százalékról 48 százalékra emelkedett.
Ezt semmiképp ne felejtse el, ha megy nyaralni az idén
Átlagosan napi 700 forintba kerül egy utasbiztosítás. Sokszor sem az uniós egészségügyi kártya, sem a bankkártya nem nyújt megfelelő biztosítási védelmet. Bővebben itt olvashat erről.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!