Miután Orbán Viktor miniszterelnök a jelenlegi pénzügyminisztert, Varga Mihályt javasolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnökének 2025 márciusától hat évre, a Parlament Gazdasági bizottsága a mai napon meghallgatta a jelöltet. A testület előtt Varga Mihály leszögezte, egy közgazdász számára nincs nemesebb feladat, mint a jegybankot vezetni, amelynek szerepe kiemelt és hangsúlyos a jelenlegi változó világgazdaságban.
Varga Mihály nyolc pontban szedte össze jegybank feladatait, célját, függetlenségét, az eszköztárát, a tevékenységi körét, valamint a kormány és az MNB közti viszonyt, a gazdaság helyzetét, illetve a pénzügyi közvetítő helyzetét.
Kapcsolódó
- Az elsődleges célnak az árstabilitás fenntartását nevezte meg, aminek egyik alapja a pénzügyi szolgáltatások iránti közbizalom, a biztonságérzet visszaállítása. Elkötelezett vagyok a 3 százalékos inflációs cél mellett – fogalmazott Varga Mihály, aki szerint ez is egyértelmű üzenet a lakosságnak és a vállalkozásoknak. Hangsúlyozta, az alacsony infláció fontosságát azért is, mert az infláció szegények adója.
- Gazdaság állapotát stabilnak nevezte, bár a GDP-hez viszonyított 73,4 százalékos államadósságot magasnak tartja. A vállalkozások szerinte még óvatosak, de a jövőre bővülő fogyasztás, a lakossági hitelezés, az építőipar bővülése és az exporttámogatás stabil alapot ad a 3 százalékos gazdasági növekedésnek. A monetáris politika ehhez alacsony inflációval szolgáltatna stabilitást.
- A függetlenséget a jegybank törvény és az uniós jogszabályok garantálják, és az árstabilitás érdekében együttműködik a kormánnyal az MNB.
- Az eszköztár összetételét, árstabilitás a monetáris politika és a pénzügyi kockázattűrő képesség alakítja ki, de a kamatpolitikával tekintettel kell lenni az aktuális pénzpiaci viszonyok változására is, magasabb kamatok mellett.
- Az árfolyam kapcsán a kiszámíthatóságot és a stabilitást emelte ki.
- A tevékenységi kör kapcsán már konkrétabb volt, leszögezte: mérsékelni fogja a klasszikus feladatokon kívül eső jegybanki tevékenységet, transzparens, szabályozott, átlátható működést akar.
- A kockázatkezelés esetén az inflációs cél és a fenntartható gazdasági fejlődés biztosítása elsődleges. Az új monetáris politika kapcsán pedig leszögezte: a rend híve voltam mindig. Az a célja, hogy a rend és rendezett biztonságos működése legyen az intézménynek.
- A pénzügyi közvetítő rendszer kapcsán megállapította: a tőkehelyzet, a hitelezési képesség erős, a likviditási helyzet nem jelent korlátot, a fizetési elszámolási rendszerek hatékonyak. Valamint úgy látja, hogy a szektor tőke és likviditási képessége lehetővé teszi a magyar gazdaság fenntartható fejlődését.
Varga Mihály a bevezetője után bemutatta a leendő csapatát is, ennek tagja lesz Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Kurali Zoltán, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója, valamint Sipos-Tompa Levente, az MFB elnök-vezérigazgatója.
Még nincs árfolyamcél, de az eurót bevezetné Varga Mihály
Kérdések után elmondta, az, hogy milyen az MNB ingatlan-helyzete, az még számára is további értékelést kíván, olvassa az ezzel kapcsolatos jelentéseket, de erről pontos információkat később adhat.
Az euróbevezetéssel kapcsolatban leszögezte, az unióhoz való csatlakozással Magyarország vállalta az euró bevezetését is, amire csak akkor kerülhet sor, ha arra alkalmas a gazdaság. A feltételek teljesítése önmagában is javíthatja a fenntartható gazdasági fejlődést, csökkentve a kockázatokat, és az adósság finanszírozás esetében nem mindegy, hogyan kezeljük azt. A magyar gazdaságpolitikának törekednie kell, hogy az ehhez szükséges feltételrendszert érdemben teljesítse, ugyanakkor a gazdaságpolitika szabadságát is biztosítani kell. Az euróövezethez való csatlakozást csak a jegybank és a kormány közös döntése alapján lehet meghozni – szögezte le.
A jegybanki könyvek kiadása kapcsán is át kell nézni az eddigi rendszert, de nem tartja haszontalannak a pénzügyi tudatosság növelését, ebbe illenek a könyvek kiadása is.
Az akkumulátoriparral kapcsolatos eddigi kritikákkal kapcsolatban Varga Mihály leszögezte, a jegybank elsődleges feladata nem az, hogy folyamatos vitában legyen a kormánnyal, a jegybank feladata az árstabilitás, ugyanis nem az egyedüli szereplője a gazdasági politikának.
A vállalkozások versenyképességének fejlesztése kapcsán arra világított rá, hogy jelenleg is folynak ezzel kapcsolatos programok, de "nem látok előre két és félhónapra", március 4-e után szívesen válaszol erre a kérdésre is.
Sokat mondóan kijelentette, hogy az alapítványi vagyon kapcsán is áttekintésre van szükség, hogy erre érdemben tudjon válaszolni.
Kiemelte, hogy magasabb kamatokra van szükség, hogy egyszerre tudják biztosítani az árstabilitást és a pénzügyi piacok stabilitást, de két és félhónappal a kinevezés előtt ez is korai, meglátjuk, hogy mit hoz a jövő tavaszi gazdasági helyzet - tette hozzá.
A digitális jegybank pénz kapcsán arról beszélt, hogy nem csukhatjuk be a szemünket, nem mondhatjuk azt, hogy megállt a világ, a digitális jegybank pénz is ilyen innováció. Ugyanakkor, ha az MNB be is vezeti a digitális forintot, MNB a digitális jegybanki pénz mellett is biztosítaná a készpénz használatot. Ugyanis mi van akkor, ha ezek a rendszerek leállnak? - tette fel a kérdést Varga Mihály.
A leendő jegybank elnök egyébként többszöri kérdésre sem árult el konkrét forintárfolyamot, pusztán azt emelte ki, hogy stabil és kiszámítható árfolyamot szeretne, ahol megtalálják a gazdasági szereplők igazodási pontokat, és ez lesz a vezető eleme a jegybanki politikának.
A képviselői kérdések után a bizottság 11 igen 5 nem szavazat mellett támogatta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!