Varga Judit több mint havi 2 millió forintot kap a tudományos munkájáért, ami a duplája jogtudós kollégái átlagos 1 millió forintos megbízási díjának. Az igazságügyi tárca egykori vezetője 2024-ben 24,9 millió forintot keresett a Miskolci Egyetemhez tartozó Közép-európai Akadémián végzett kutatói és szakértői tevékenységével – közölte a Fővárosi Törvényszéken a Közép-európai Akadémia (KEA) jogi képviselői.

A KEA a Miskolci Egyetem jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egysége, idén januárban lett hároméves.

Varga Judit  hozta létre a munkáltatóját 

Az akadémia létrehozásában katalizáló szerepe volt az egyetemen diplomázott Varga Juditnak, aki már igazságügyi miniszterként 2020 júliusában az állami fenntartás alól kiszervezett Miskolci Egyetemet felügyelő Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumi elnökeként tevékenykedett. Ezt a posztot 2023 februárjáig töltötte be – ekkor az összes alapítványi egyetem kuratóriumában dolgozó kormánytag lemondott a posztjáról, mivel az Európai Bizottság összeférhetetlennek minősítette a kormányzati-politikusi részvételt az egyetemeket fenntartó alapítványokban. 

Varga Judit ezt követően sem hagyta el a Miskolci Egyetemet, hanem a 2022. januárban megalapított akadémia kutatója lett. A Narancs.hu 2024 tavaszán érdeklődött a volt igazságügyi miniszter itteni tevékenységéről, azonban a személyes adatok védelmére hivatkozva az akadémia nem árulta el, hogy mennyiért és pontosan milyen munkát végez náluk az egykori tárcavezető. 

Pert vesztett az alapítvány

Ezt követően adatkiadási pert kezdeményezett a Magyar Narancs a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével, amit meg is nyertek. A KEA ezt követően közölte, hogy Dr. Varga Judit 2023. augusztus 1. és 2024. február 29. között  tudományos-kutatási feladatok ellátására és szakmai előadások tartására szóló megbízási jogviszonyban az Akadémiával, 2024. március 1-től pedig a feladatait határozatlan idejű munkaviszonyban látja el.

2023. augusztus 1. és 2024. február 29. között havonta bruttó 2 000 000,- Ft megbízási díjban, 2024. március 16-a óta havonta bruttó 2 100 000,- Ft munkabérben részesül

– olvasható a Közép-európai Akadémia közleményében, ami Varga Judit 2022. január és 2024. április közötti tevékenységét illetően tíz szakmai előadást, illetve tanítási alkalmat sorolt fel, valamint 23,5 óra oktatói munkát. Ennek ellenére Varga Judit neve a kutatócsoportok tablóin és a megbízott jogtudósok listáján sem olvasható, viszont az adatigénylés nyomán kiderült, hogy az akadémia stratégiai igazgatójával hetente tart egyeztetéseket.

A közleményéből az is kiderült, hogy a közép-európai professzori hálózatból létrejött akadémia 2023-24-ben másfél milliárd forint megbízási díjat fizetett a náluk dolgozó jogtudósoknak.

Titkolt milliós fizetések

A Miskolci Egyetem oldalán közölt információk szerint a Közép-Európai Akadémia 2022-es (a többi évben már nem hozták nyilvánosságra az adatokat) kutatói megbízásainak az összértéke elérte a 472 millió forintot. Ekkor évi 6 millió és 14,4 millió forint között kerestek a nemzetközi kutatóhálózat tagjai, akik között Varga Juditot neve nem található meg.

  • 31 kutató egy év alatt 12 millió forint díjazásban részesült,
  • 6 millió forintosban 10-en,
  • 14,4 milliósban 2-en,
  • 11,2 milliósban pedig 1 fő.

A két évvel ezelőtt fizetésekhez képest kiemelkedik Varga Judit évi 24 millió forintos honoráriuma. Az igazságügyi tárca egykori vezetőjének a havi 2 millió forintos fizetését a kegyelmi botrány után másfél hónappal emelték meg 100 ezer forinttal.