Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter pénteken felmentette tisztségéből Pachner Róbertet, a Védelmi Beszerzési Ügynökség Zrt. (VBÜ) vezérigazgatóját – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
A HM fémjelezte tájékoztatás szerint a gazdasági társaság vezetőjeként Pachner Róbert a társaság működéséért és az informatikai biztonságért is felelt.
A vezérigazgatói feladatokat a jövőben Simon Attila vezérőrnagy, a Magyar Honvédség tábornoka látja el.
Simon Attila korábban az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. vezérigazgató-helyettesi posztját töltötte be, előtte a különleges műveleti erőknél teljesített szolgálatot – olvasható a honvédelmi tárca közleményében.
A személycserét az előzte meg, hogy november derekán egy ötödik generációs zsarolóvírus támadhatta meg a magyar katonai beszerzéseket kezelő VBÜ informatikai rendszerét, ezt elismerte a honvédelmi tárca is. A felelős kiberbűnözői csoport ötmilliárd dollárral zsarolta meg a kormányt. A számos kérdést felvető támadás témája már kormányinfó kérdései közt is előkerült, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter váltig állította, „nemzetbiztonsági érdeket sértő anyag nem került ki”, ám egyesek a dark webre történt kiszivárgásról beszéltek, ami szerint árverésre bocsátották az ellopott adatokat.
Krasznay Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) egyetemi docense a történtek után kifejtette, a zsarolóvírusos támadás világszerte a kibertámadások első vagy második leggyakoribb típusa. Úgy látja, csupán a pénzszerzés motiválta a támadókat, és inkább az a rendhagyó, hogy kiderült egy efféle eset.
2053-ig tabu marad az ügy
Szűk 30 évre titkosították a Védelmi Beszerzési Ügynökséget ért hekkertámadás adatait, ennek során egy terabájtnyi adat kerülhetett csalók kezébe. A témát tárgyaló Honvédelmi és Rendészeti Bizottság ülésén történtekre így még egy jó darabig nem derülhet fény. Részletek cikkünkben.A magyar állam százszázalékos tulajdonában álló VBÜ még 2019-ben alakult meg, hogy központosítsák a védelmi és biztonsági feladatokkal összefüggő beszerzéseket.