Négy pontból álló javaslatot adott a rollerkáosz rendezésére a XIII. kerületi önkormányzatnak Budapest gyalogos érdekvédelmi csoportja – írja a Járda a gyalogosoké, miután a gyakorlatban is letesztelte, hogy az előírások ellenére a bérelhető rollereket bárhol – akár a kijelölt pontokon kívül, akár a teljesen tele lévő MOBI pontokon is – gond nélkül le lehet zárni.
A 4 javaslat a következő volt:
Kapcsolódó
- A szerződésben rögzítsék egyértelműen, hogy a szolgáltató köteles a rendszerét úgy konfigurálni, hogy az ne engedje a mobilitási pontokon kívül a bérlés leállítását sem a belvárosi, sem az átmeneti zónában.
- A szerződésben rögzítsék, hogy a szolgáltató a számára az egyes mobilitási pontokra meghatározott maximális járműszámot köteles a rendszerében úgy beállítani, hogy a rendszer a már teli mobilitási pontokon ne engedje a bérlés leállítását, valamint ne engedje a szolgáltató számára az előírtnál több jármű kihelyezését.
- A szerződésben rögzítsék, hogy a szolgáltató köteles minden bérlést megelőzően egyértelműen tájékoztatni a bérlőt, hogy a rollerekkel a járdán történő közlekedés tiltott, és hogy e szabály megszegése esetén mekkora összegű bírságra számíthat a felhasználó.
- Az V. kerülethez hasonlóan a XIII. kerületben is jelöljék ki azokat a zónákat, ahol a rollerekkel tilos a közlekedés, és az eszközök ezen zónákban automatikusan lefékeznek (no-go zone), valamit azokat a lassú zónákat, ahol a rollerek legfeljebb 10 km/óra sebességgel közlekedhetnek (slow zone)
A javasolt pontok közül volt, amiről már december elején szavaztak a kerületben:
például támogatta a testület 1. és 2. pontot, vagyis, hogy a rollerszolgáltatók legyenek kötelesek kikényszeríteni mind a MOBI pontok használatát, valamint tiltsák a már teli MOBI ponton történő lezárást, támogatta a testület.
Ez egyben azt is jelenti, hogy a kerület és a rollerszolgáltatók között 2024 decemberének végén lejáró szerződéseket 2025-re vonatkozóan elméletileg már ezekkel a kiegészítésekkel kell újra megkötni, vagyis idén a kerületben már az applikációba épített technikai megoldás fogja ezek betartását kötelezően előírni, így sem a rollerszolgáltatók, sem a felhasználók nem tudják majd megszegni a korábban csak ajánlásként működő előírásokat.
- Uniós szabályozás hiányában több EU-tagállam, köztük Németország és Spanyolország is kidolgozta saját nemzeti szabványait a járművekre.
- Párizs már 2023-ban megszavazta az elektronikus rollerek bérlésének betiltását.
- Koppenhága 2020-ban betiltotta, majd a következő évben újra bevezette őket, de szigorú új szabályokkal.
- Barcelona 2016 óta részlegesen betiltotta ezeket a város történelmi részein.
- Londonban továbbra is tilos a magántulajdonban lévő e-rollerek közutakon való használata, de 2021 közepe óta három üzemeltetőnél zajlanak nyilvános próbaüzemek.
- Róma kapcsolata az e-robogókkal 2022-ben vált kérdésessé, amikor új szabályokat kellett bevezetniük a lakosság biztonsága érdekében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve
