Több mint 6200 jogsértést tár fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban, a kár 110 milliárd forintra rúg - írta a Magyar Idők csütörtöki számában.
Szerző(k): MTIA fogyasztói árak átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek 2016-ban az előző évhez képest, decemberben pedig átlagosan 1,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Szerző(k): MTI, EconomxA Wizz Air 23 millió utast szállított 2016-ban, ami az előző évhez képest 19 százalékos növekedés, a légitársaság az év végén 40 ország 134 célállomására repült 519 útvonalon - adta hírül a diszkont légitársaság.
Szerző(k): MTIAz államháztartás hiánya december végén 848,3 milliárd forint volt, ami azt jelenti, hogy egyetlen hónap alatt 907,6 milliárdos deficitet hozott össze a kormány. Ez minden idők legrosszabb adata. A kormány még ennél is nagyobb hiányt akart - de a tárcák egyszerűen nem költöttek eleget.
Szerző(k): Papp ZsoltA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) teljesítette 2016-os költségvetési bevételi tervét, ezzel az adóhatóság dolgozói is a prémiumfeltételeket - jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NAV) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
Szerző(k): MTIKét földalatti atomrobbantás és 22 rakétakísérlet Észak-Korea 2016-os mérlege a fegyverkezés terén.
Szerző(k): MTIA befektetők többsége szerint 2017-ben kiegyenlítődhet az euró és a dollár árfolyama. Az európai valuta gyengülésének annyi az előnye, mint a hátránya: az olasz gazdaság irányítói az export segítését látják benne, a német kispolgárt viszont zavarhatja betétének értékvesztése.
Szerző(k): EconomxJelentősek a különbségek az egyes állami intézmények által osztott év végi karácsonyi jutalmak között – derül ki Magyar Nemzet körkérdéséből.
Szerző(k): Economx