Michel Barnier már akkor jelezte, hogy megszorításokra lesz szükség, mikor szeptemberben megkapta miniszterelnöki megbízatását Emmanuel Macron francia elnöktől. Nem csoda, hogy kormánya költségvetési terve is ebben a szellemiségben készült. A Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Tömörülés azonban ebbe nem akar belenyugodni. Ha a kabinet ragaszkodik az adóemelésekhez, az bizalmatlansági indítványba torkollhat.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennTöbb autósokat érintő adó is az infláció mértékével nő a következő évtől a kormány által benyújtott adótörvény-módosítás szerint. A vállalkozások azonban még ennél is rosszabbul jártak, ugyanis a cégautóadó mértékét az infláció mértékét jóval meghaladó mértékben tervezi emelni 2025-re a kabinet. Utánajártunk a konkrét számoknak.
Szerző(k): Vermes ÁdámAmellett, hogy több autóval kapcsolatos adó is inflációkövető lesz, a cégautóadó is jelentősen, 20 százalékkal emelkedik. Ez pedig fejfájást okozhat a vállalkozásoknak, mivel az autók fenntartási költségei jelentősen nőhetnek.
Szerző(k): Z. B.Szinte biztos, hogy idén már se nyugdíjkorrekcióra, se nyugdíjprémiumra nem lehet számítani.
Szerző(k): Zádori BenceMiközben a magyar gazdaság gyengélkedik, az állam a befolyt pénzt a költségvetésbe zúdítja, melynek a törvényjavaslatát épp most nyújtották be.
Szerző(k): Sándor ZoltánA Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott adótörvény-tervezet tartalmazza azt az újdonságot, hogy 2025-től minden évben inflációkövető adóemelés lenne a szeszes italok, a dohánytermékek és az energiatermékek, az üzemanyagok tételes jövedéki adójánál, a gépjárműadónál, valamint a regisztrációs adónál is. A Nyugdíjas Parlament elnöke, Karácsony Mihály szerint ezt lehetne alkalmazni a nyugdíjemelésre is.
Szerző(k): L. K.Ismét egy hatalmas értékű részvénycsomagot szórt a negyedév folyamán a piacra Warren Buffett, leginkább Apple papírjaitól szabadult a guru. Figyelmeztető jel, hogy eközben alig vásárolt és történelmi nagyságú készpénzállományt halmoz fel.
Szerző(k): Lovas-Romváry András