A Generali Biztosító Zrt. és az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. nyerte el a BKM vezetői felelőség- illetve vagyonbiztosításra kiírt közbeszerzését nettó 2 milliárd 949 millió forinttal.
Szerző(k): Németh GézaHorvátországba utaztak a legtöbben idén nyáron azok közül, akik az Aegon internetes felületén kötöttek utasbiztosítást, az utazás átlagos hossza hat nap volt, a biztosító adatai szerint. A Covid után megélénkülő utazási piacon az Aegon becslése szerint az utazók fele már köt biztosítást. Hogy megéri napi egy kávé áráért előrelátónak lenni, azt az is mutatja, hogy az előrelátó utazóknak idén is sok esetben kellett megtéríteni a sürgősen felmerült orvosi költségeit.
Szerző(k): Herman BernadettSzeptembertől Alfa néven folytatja az Aegon biztosító és nyugdíjpénztár. 2022. március 23-án sikeresen lezárult a magyar Aegon vállalatok akvizíciója. Az új tulajdonosokkal - VIG és a magyar állam - kötött megállapodás alapján a társaságok nevet váltanak.
Szerző(k): Herman BernadettSikeres tranzakció után a magyar állam 45 százalékos tulajdont szerzett az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban. Február 21-én írta alá Varga Mihály pénzügyminiszter az erről szóló szerződést Vienna Insurance Group képviselőivel, mára pedig a folyamat a végéhez ért - közölte a Pénzügyminisztérium (PM).
Szerző(k): Domokos ErikaAz MNB a forgalmazást ellehetetlenítő okok megszűntéig, de maximum egy évre meghosszabbította az Aegon és az OTP alapkezelők orosz részvényalapjainak felfüggesztését.
Szerző(k): Herman BernadettAz Európai Bizottság megállapította, hogy Magyarország azon döntése, amellyel megtiltotta az Aegon-csoport magyar leányvállalatainak a Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) általi felvásárlását, megsértette az összefonódás-ellenőrzési rendelet 21. cikkét, amely az uniós léptékű összefonódások tekintetében kizárólagos hatáskört ruház a bizottságra. A magyar kormány azonban megszerezte, amit akart: 45 százaléknyi tulajdonrészt az Aegon és az Union magyar cégeiben.
Szerző(k): Herman BernadettDöntött a kormány: Magyarország és a Vienna Insurance Group várható szerződéskötése után a magyar állam tulajdont szerezhet a magyar AEGON társaságokban és az UNION Vienna Insurance Group Biztosító Zrt-ben.
Szerző(k): Szász PéterA korábbi rekordévekhez képest 2021-ben a biztosítási piacon az M&A-tevékenység a közép- és kelet-európai régióban lecsillapodott. Bár 2020-ban a COVID-19 világjárvány a jelek szerint nem volt közvetlen hatással a régióbeli tranzakciók szintjére, 2021-ben a biztosítási M&A-tevékenység alábbhagyott, ami a lezárt tranzakciók alacsonyabb számában nyilvánult meg.
Szerző(k): Herman Bernadett