Romániában mintegy 330 ezer cég és 850 ezer magánszemély tartozik az államkasszának.
Szerző(k): Gulyas ÁbelSzáznál is többen szerezték vissza a szabadságukat a marihuána részleges legalizációjáról szóló törvény révén, és több tízezer ügy vár még felülvizsgálatra.
Szerző(k): T. E.A Pedro Sánchez által vezetett kormány kénytelen már az amnesztiatörvény parlamenti elfogadása előtt magyarázkodni a tervezet miatt az Európa Tanács küldöttségének. Az ismét ellenzéki szerepkörbe szorult, de a felsőházban többséggel bíró konzervatívok hívták őket Madridba, hogy vizsgálódjanak. Szeretnék ugyanis elérni, hogy uniós jogállamisági eljárás induljon Spanyolországgal szemben is. A kormánynak azonban inkább az alkotmánybírósági fogadtatástól kell első körben tartania az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA francia nemzetgyűlés rábólintott az abortuszhoz való jog alkotmányba foglalására, a spanyol alsóház viszont egyelőre hallani sem akart az amnesztiatörvényről. Orbán Viktor magyar miniszterelnök pedig engedett decemberi szigorából, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kitörő örömmel fogadott. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennMaguk a katalán képviselők sem támogatták a spanyol parlament alsóházában azt a javaslatot, amely alapján amnesztiát kaphatnának a függetlenségi törekvések miatt megvádolt katalán vezetők. Mint kiderült, azt nehezményezték, hogy sokak, köztük a Brüsszelben, önkéntes száműzetésben élő Carles Puigdemont elnök számára sem nyújtott volna védelmet aktuális formájában a törvény.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennRettegnek a spanyol cégvezetők, hogy az ország gazdaságán csapódhathatnak le az amnesztiatörvény hatásai. A kormány a katalán függetlenségi törekvések miatt elítéltek felmentésén dolgozik, az üzleti szektor szerint azonban ezzel külföldi bizalmat és befektetéseket bukhat el az ország. A konzervatív párt pedig szorgalmazza, hogy Brüsszel Spanyolországgal szemben is fontolja meg az amnesztiatörvény miatt a jogállamisági eljárás indítását.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennVagyis a szigorú büntetéseknek nincs elrettentő erejük Robert Fico szerint.
Szerző(k): Sánta AndrásPedro Sánchez szocialista pártvezetőnek bizalmat szavazott a spanyol parlament alsóházában a képviselők többsége, így ismét ő alakíthat kormányt. A júliusi előrehozott választások második helyezettje a katalánokkal kötött egyezség révén tudta csak elérni, hogy hatalmon maradjon. Az viszont még komoly kihívás lehet az újonnan felálló kabinet számára, hogy úgy tartsák magukat az ígéretükhöz, hogy abba a legfelsőbb bíróság se tudjon belekötni.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt.
Szerző(k): Economx