Az Artisjus először készítette el az örökzöld slágerek ünnepi toplistáját.
A Dalszerzők napját 2018-ban az Artisjus Egyesület szervezte meg azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produk ...
A zenei alkotók most és a júniusban esedékes kifizetéskor összesen 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak, mint egy évvel ...
Az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület csalódottságának adott hangot amiatt, hogy az Európai Parlament (EP) csütörtökön elutasította az évek óta vitatott szerzői jogi irányelvről benyújtott szabályozási tervezetet. Mint azonban az MTI-hez eljuttatott közleményükben írják, nem adják fel az internetes jogdíjakért folytatott harcot.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Artisjus összesen 3,384 milliárd forint jogdíjat osztott fel és fizetett ki a napokban 53 ezer szerzőnek több mint 150 ezer zenemű előző évi rádiós, televíziós és vendéglátós elhangzása után.
Szerző(k): Domokos LászlóNem szolgáltatott adatot az előző évi nézettségéről, illetve bevételeiről az Andy Vajna tulajdonában lévő TV2 Csoport az Artisjusnak, ezért a szerzői jogdíjak hazai jogkezelő szervezet nem tud a számukra számlát kiállítani, így bírósághoz fordulnak. A 444.hu erről szóló értesülését az az Artisjus is megerősítette.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Artisjunál jelenleg 73 ezer azonosítatlan mű után mintegy 830 millió forint vesztegel azon a számlán, amelyről három év elteltével a közös kasszába kerülnek a beragadt jogdíjak - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos László