Hatalmas hiánnyal szembesült az amerikai költségvetés, ugyanakkor karnyújtásnyi közelségbe kerülhetett a kamatcsökkenés. Csökkent a Waberer's profitja, és az OTP-nek is össze kell szednie magát, ugyanakkor az AutoWallis száguldásnak indult. Ezek voltak a hét legfontosabb gazdasági eseményei.
Szerző(k): Zádori BenceRekord második negyedéves bevétel mellett az AutoWallis ledolgozta az első negyedévben kialakult külső okok miatti lemaradást, így a társaság árbevétele az idei első hat hónapban 195,2 milliárd, míg EBITDA-ja 9 milliárd forint volt.
Szerző(k): L. K.Piaci átlag felett teljesített a magyar tőzsde autós cége.
Szerző(k): EconomxA régiós szintű autókereskedeő, az AutoWallis reményét fejezte ki, hogy a kínai elnök látogatása egy újabb kínai autógyár érkezését is jelentheti. A vállalatnál úgy tartják, a kínai márkák európai megjelenése lehetőség a vásárlók számára.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaAz OTP jól teljesített, ez húzta fel a BUX-indexet is. A forint azonban nem volt jó hangulatban.
Szerző(k): EconomxNövekvő forgalomban csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 66 169,03 ponton zárt pénteken, 94,15 ponttal, 0,14 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
Szerző(k): V. G.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,94 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 63 787,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Szerző(k): Horváth TiborStratégiai megállapodást kötött a Schiller Autó Család Zrt.-vel a BYD, ezzel tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon a kínai autógyártó.
Szerző(k): Zádori BenceWachtler Tamást nevezte ki a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatójának a Porsche Holding Salzburg.
Szerző(k): Zádori Bence