A megválasztott republikánus elnök által felkért szakértői csapat kezdeményezte az autóbalesetek jelentési kötelezettségének megszüntetését. Ez a szabály komoly nehézségeket okozott a Tesla atyjának.
Szerző(k): Gulyas ÁbelDebrecenben két közmeghallgatást tartanak a tervek szerint a BMW-nek akkumulátort gyártó kínai Eve Power ügyében, de a lakosság személyesen nem, csak levélben tehet fel kérdéseket, amit a civilek jogsértőnek vélnek.
Szerző(k): T. E.Könnyen eszkalálódhat a tömeges elbocsátási tervek nyomán kialakult helyzet az autógyártó háza táján: az indulatokat alaposan felkorbácsolta, hogy a Volkswagen-konszern jócskán megvágná a dolgozói béreket és több gyárát is bezárná Németországban.
Szerző(k): Sándor ZoltánA kínai elektromos autógyártó, a BYD megkezdte a munkaerő-felvételt, 1800-2000 eurós fizetéseket ígér.
Szerző(k): T. E.Az autóipari válság a logisztikai cégeket is érinti, az esseni átrakodóhely már betelt.
Szerző(k): T. E.A szakszervezet a gyártót azzal fenyegette meg, hogy december elején a dolgozók beszüntetik a munkát az üzemekben. Pedig a hét elején még egészen máshogy indult a történet.
Szerző(k): Zádori Bence