Két héttel a hivatali ideje lejárta előtt még kiválaszthatja Badacsonytomaj első embere a milliárdos uniós támogatással felújított Tátika üzemeltetőjét.
Szerző(k): Gulyas ÁbelValakinek csak álom az új otthon, mások pedig simán kiadnak négyzetméterenként hárommillió forintot is egy új fővárosi, vagy balatoni lakásért. Eközben már a nagy ingatlanfejlesztők is kénytelenek lehajolni az egymilliárdos munkákért, kiszorítva a piacról a közepes cégeket. Hüse Istvánnal, a Magyar Ingatlanberuházó Zrt. vezérigazgatójával ezekről is beszélgettünk, de arról is, hogy milyen kiút van ebből a helyzetből.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaTöbb mint 9 milliárd forintot használtak fel keretükből nyáron a K&H SZÉP-kártya birtokosok, a top 3 nyári helyszín pedig Siófok, Balatonfüred és Sárvár volt. A pénzintézet tájékoztatása szerint egyre népszerűbbek a digitális megoldások is.
Szerző(k): H. B.A tó két medencéjében, nyolc helyszínen végeztek méréseket.
Szerző(k): Zádori BenceMotoGP-versenyt álmodtak a területre, az ünnepélyes alapkőletétel pedig már 2008. november 6-án megtörtént.
Szerző(k): L. K.Emiatt Zamárdi, Szántód és Balatonföldvár belterületén jelentősen megnövekedett a járműforgalom. Eredetileg az M7-es pályazárat mindkét irányban két hétre tervezték, amíg elvégzik a szerkezeten a hibás saruk cseréjét.
Szerző(k): V. G.A szezon véget ért, de több szolgáltatás még üzemel.
Szerző(k): G. É.Egy korábban lezárt partszakaszt sikerül visszahódítani, és újra bárki számára hozzáférhetővé tenni Zánkán. Hét éven át harcolt az önkormányzat azért, hogy a Csemetekert utcában egy 261 méteres szakasz megkapja a fennmaradási és forgalomba helyezési engedélyét.
Szerző(k): L. K.2024. szeptember 7-én, szombaton tartják Balatonfenyvesen a XXVII. Kisvasúti Napot.
Szerző(k): Gulyas Ábel