Az MNB által kijelölt professzionális szakértői csapat átvette az MKB Bank Zrt. vezetését, átvette az igazgatósági jogokat - jelentette be Balog Ádám MNB-alelnök. A menedzsment jogkörei egyelőre változatlanok maradtak. A szanálási biztosok személye nem nyilvános.
Szerző(k): Domokos LászlóA bankrendszer integrációjáé a jövő - mondta a Magyar Nemzeti Bank egyik alelnöke a Szegedi Tudományegyetemen szerdán tartott előadása kapcsán az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoA harmadik negyedéves inflációs adat megerősítette, hogy a jelenlegi kamatszintet akár 2015 végéig is szükséges lehet fenntartani az inflációs cél teljesüléséhez - mondta Balog Ádám, az MNB alelnöke az MTI-nek.
Szerző(k): MTI-EcoA Magyar Nemzeti Bank (MNB) aktívan közreműködik a devizahitelek elszámolásában, valamint a devizahitelek konverziójában - mondta Balog Ádám az MTI-nek. A jegybank alelnöke szerint van mód a devizahitelek egy lépésben történő konverziójára, ami az elszámolással együtt összességében 11-12 milliárd eurós devizaigényt jelenthet.
Szerző(k): MTI-EcoA túl magas és a túl alacsony profit is fontos jel a jegybank szerint. A rossz hiteleket átvevő eszközkezelő 10 évig működhet.
Szerző(k): EconomxÚgy látom, hogy még egy-két csökkentésre van mód, és nagyjából épp ennyire van szükség ahhoz, hogy az MNB középtávon elérje elsődleges célját, a 3 százalékos inflációs rátát és annak fenntartását. Ugyanakkor a körülmények változhatnak, ami természetesen módosíthatja ezt a helyzetértékelést - mondta a Napi Gazdaságnak adott interjúban Balog Ádám, az MNB alelnöke, a monetáris tanács (MT) tagja.
Szerző(k): EconomxMég egy-két kamatcsökkentésre van mód Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerint, aki a Vs.hu-nak adott interjúban azt is hangsúlyozta, hogy minden bázispont számít.
Szerző(k): MTIHatszáz-kilencszázmilliárd forintba fog kerülni a magyar pénzügyi szektornak a devizahiteleseket segítő csomag, amelyről várhatóan pénteken fogad el törvényt az Országgyűlés - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
Szerző(k): MTI-Eco