Belgiumban emelkedett a koronavírussal újonnan megfertőződöttek és a kórházba kerülő betegek száma is, a belga kormány a jövő héten várhatóan intézkedéseket jelent be a koronavírus-járvány újbóli fellángolásának megfékezésére - adta hírül vasárnap a Le Soir című belga napilap.
Szerző(k): K. Kiss GergelyIsmét növekvő tendenciát mutat a koronavírussal fertőzött esetek száma a Benelux-országokban, Belgiumban egy hét alatt 78 százalékkal, Hollandiában 277 százalékkal, Luxemburgban pedig több mint hétszer annyi fertőzöttet regisztráltak a hét folyamán, mint a korábbi hétnapos időszakban.
Szerző(k): K. Kiss GergelyMúlt szombatig a belgák háromnegyede már legalább egy adagját megkapta a koronavírus elleni védőoltásnak, 42 százalékuk pedig mindkét adagon túl van. A nagy siker elsősorban azzal magyarázható, hogy Belgium flamand fele egyértelműen az oltásra szavazott - idézi a Politico cikkét a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaKönnyen lehet, hogy a nyárra tervezett utazások egy részét módosítani, törölni kell a delta variáns terjedése miatt. Egyre több európai országban terjed a koronavírus delta variánsa: szombattól Belgium tiltólistára helyezett közel 30 országot, köztük népszerű úticélokat és Nagy-Britanniát is - adta hírül a novekedes.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyBelgium vezető virológusa közel három hete egy biztonsági őrök által védett házban él feleségével és 12 éves fiával. Marc Van Ranst professzorra ugyanis egy szélsőséges nézeteket valló férfi vadászik, mert őt teszi felelőssé, hogy karanténintézkedéseket vezettek be a koronavírus-járvány miatt. A rendőrség hajtóvadászattal próbálja kézre keríteni a felfegyverzett exkatonát. Magyarországon Müller Cecília kapott fenyegetéseket.
Szerző(k): Szabó DánielA belga és lett hatóságok lefoglalták az orosz vagyont a hírhedt pénzmosási ügyben, amelyben megölték Szergej Magnyitszkij, azt az orosz ügyvédet, aki nyilvánosságra hozta a botrányt. Az ellopott 200 millió euró nagyobbik része még kering az EU pénzforgalmi rendszerében, de most egy újabb lépéssel közelebb kerültek az orosz hálózat felszámolásához.
Szerző(k): Szabó DánielSzerdán Belgiumban elkezdődött a nagy per az Európai Unió és az AstraZeneca között a késedelmes vakcinaszállításról.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Európai Bizottság - ígéretének megfelelően - megszervezte, hogy a tagállamok segítséget nyújtsanak Indiának, ahol az elmúlt héten újult erővel támad a koronavírus-járvány. A támogatás főleg oxigént és gyógyszer jelent.
Szerző(k): Szász PéterBelgiumban keddtől lehetett jelentkezni a fel nem használt, illetve a fiolákban a nap végén maradt koronavírus elleni oltóanyagokra, a várólistára néhány órán belül több mint 400 ezren regisztráltak országszerte - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
Szerző(k): Szepesi Anita