A Samsung SDI fontolgatja, hogy újabb akkumulátorgyárat épít Magyarországon a meglévő kettő mellé, ahol kizárólag a BMW számára állítana elő erőforrásokat.
Szerző(k): EconomxA kínai piac lassulása és az oroszországi szállítások leállása ellenére tavaly rekordszámú járművet értékesített a Rolls-Royce luxusautógyártó. Az értékesített járművek átlagára 534 ezer dollár (197,3 millió forint) volt. A luxusgyártó első elektromos modellje az idei év végén kerül a piacra, és az előrendelések már most jóval meghaladták a várakozásokat.
Szerző(k): Horváth TiborMintegy negyedmilliárd forintért találták meg a debreceni BMW-gyár vasútfejlesztését segítő és ellenőrző céget.
Szerző(k): Németh GézaÚjabb bejelentés várható jövő héten a BMW debreceni beruházásával kapcsolatban, amely ezáltal még többről fog szólni, mint amit eredetileg terveztek - közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Münchenben.
Szerző(k): Domokos ErikaA V-Híd Építő Zrt. nyerte meg a debreceni BMW gyár kiszolgálására szolgáló vasút építéséhez kapcsolódó újabb fejlesztéseket: a Macs terminál szolgáltatási színvonalának növelésére és a debreceni Fatér kisállomás at, működési hatékonyságot növelő beruházások megvalósítás nettó 12 milliárd 886 millió forinttal.
Szerző(k): Németh GézaBMW Group autógyártó és a kínai Brilliance Auto vegyes vállalata, a BMW Brilliance Automotive (BBA) 10 milliárd jüant (mintegy 1,4 milliárd dollárt) fektet be akkumulátorgyártásba az északkelet-kínai Senjangban - közölte a Hszinhua hírügynökség az MTI szerint. A bajor autógyártó Debrecenben is üzemfejlesztésbe kezdett.
Szerző(k): Szabó DánielHat ajánlattevő közül a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt. építheti meg a debreceni BMW gyárhoz tartozó vasút második ütemét, nettó 35 milliárd 456 millió forintért. A becsült ellenérték 24 milliárd 974 millió forint volt. A cég már egy 65 milliárdos vasúti projekten dolgozik a környéken.
Szerző(k): Németh GézaA kormány a villamos energia és a földgáz árának támogatására 157 milliárd 496 millió, két cég támogatására mintegy 10 milliárd, a debreceni BMW gyárral kapcsolatos útépítésre pedig 4,5 milliárd forintot biztosított.
Szerző(k): Németh GézaÚgy tűnik, a jövőben növekedni fog a luxusautók aránya az új autók között, mert míg az átlagautósok egy részének nincs pénze az autószalonokban vásárolni, az igazán jómódúak nem érzik meg az inflációt.
Szerző(k): Komócsin Sándor