A Bridgestone EMEA 36 millió eurós beruházással valósítja meg 2023-ig nyolc európai gyárának okostechnológiai átállását. Ebben komoly szerepe lesz a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft.-nek, ahol a már digitalizált abroncsgyártás mellett a következő időszakban a gyártás teljes folyamata átalakul - írja a cég a közleményében.
Szerző(k): Szabó DánielMiért nem félnek a Bridgestone-nál attól, hogy a robotok elveszik a munkahelyeket? Hogy lehet, hogy egy cafeteriaguru fél éve elhangzó ötlete Tatabányán évek óta működik? Miért 12 órázik önszántából évek óta 800 ember, és miért nem veszi magára az abroncsgyár a környezetvédelmi kérdéseket? Ezekről is kérdeztük Topolcsik Melindát, a cég ügyvezető igazgatóját.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA jó idő beköszöntével sokan cseréltetik le a téli gumikat. De most bosszulhatja meg magát a nem megfelelő tárolás, amely miatt akár olyan károsodás is történhetett az abroncsokban, hogy azok balesetveszélyesekké válhattak.
Szerző(k): Szabó DánielÚjabb, 9,2 milliárd forintos beruházást indít a japán Bridgestone Tatabányán, ehhez a magyar kormány 826 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata hárommilliárd forintos beruházással bővíti raktárát a Tatabányai Ipari Parkban - közölte a vállalat az MTI-vel.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA gumiabroncsokat gyártó japán Bridgestone tatabányai leányvállalata 2017-ben 47 százalékkal, 53,1 milliárd forintra növelte értékesítésének árbevételét - mondta az MTI-nek Topolcsik Melinda ügyvezető igazgatója.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gyöngyös mellett működő, indiai tulajdonban levő üzem a Napi.hu értesülései szerint azonnal tudna akár száz főt is alkalmazni.Munkaerőhiány miatt azonban késik a magyarországi Apollo gumigyár második ütemének befejezése.
Szerző(k): Szakonyi Péter