békemisszió

09.
07.
16:01
Orbán Viktor szerint nincs uniós pénzhiányunk

Orbán Viktor szerint nincs uniós pénzhiányunk

A miniszterelnök már megérkezett Kötcsére, ahol a jobboldal hagyományos, zárt körű piknikjén beszédet mond. Az újságíróknak azt mondta, „minden évben megyünk előre az egészségügyben is, természetesen nem értünk a munka végére.” Úgy fogalmazott, nem állítaná szembe egymással például a reptér vagy a Vodafone megvásárlását az egészségügy helyzetével, mert a repülőtér a nemzeti vagyon visszavásárlása volt, a Vodafone pedig egy történelmi lépés, hogy legyen magyar kézben lévő, nagy telekommunikációs cég.

Szerző(k): L. K.
08.
01.
19:25
Kiakadtak Orbánra: „Az Európa-ellenesség volt a közös nevezőnk, de már ennek is vége”

Kiakadtak Orbánra: „Az Európa-ellenesség volt a közös nevezőnk, de már ennek is vége”

Amint a mellékelt ábra mutatja, nem most fogják megtölteni tartalommal a magyar-lengyel barátságról szóló frázist. Sőt, egy lengyel történész szerint mindig is voltak problémáik Magyarországgal, de ezek általában nem kerültek nyilvánosságra.

Szerző(k): Hegedűs Szabolcs
08.
01.
08:10
Orbán Viktor szeptemberben raportra mehet, alapos fejmosásra készülnek

Orbán Viktor szeptemberben raportra mehet, alapos fejmosásra készülnek

A miniszterelnök bemutathatja az uniós soros elnökség programját, ha él a lehetőséggel.

Szerző(k): T. E.
07.
26.
09:28
Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány alakulhat ki, ha nem változik a helyzet

Gulyás Gergely: Üzemanyaghiány alakulhat ki, ha nem változik a helyzet

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról is beszélt, hogy véleménye szerint Ukrajna a kőolajszállítás blokkolásával zsarolja Magyarországot és Szlovákiát a békepárti álláspontjuk miatt. Jelenleg nincsen napirenden a családtámogatások bővítése. A migráció ügyében kiszabott uniós bírság kapcsán Gulyás Gergely azt közölte, hogy mindenképpen eleget kell tennünk az ítéletnek.

Szerző(k): Vermes Ádám
07.
23.
07:57
Szijjártó Péter szerin Brüsszel óvodás szintű vitát folytat

Szijjártó Péter szerin Brüsszel óvodás szintű vitát folytat

Gyerekes bosszúnak tartja a külgazdasági és külügyminiszter, hogy az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Orbán Viktor békemissziója miatt bojkottálja Budapestet.

Szerző(k): T. E.
07.
22.
08:38
Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Páncélmellényben megy a találkozóra Szijjártó Péter

Politikai össztűzre készül az EU-tagországok külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

Szerző(k): G. É.
07.
19.
19:43
November 7-én nagy nap lesz Budapesten

November 7-én nagy nap lesz Budapesten

Magyarországon lesz az EPC következő csúcstalálkozója, amelyet a brit miniszterelnök jelentett be. Az Európai Bizottság augusztusban viszont kihagyja Budapestet, és máshol ülésezik.

Szerző(k): Horváth Tibor
07.
18.
16:58
Orbán Viktor Ukrajnának üzent: Önökkel vagyok

Orbán Viktor Ukrajnának üzent: Önökkel vagyok

Az Európai Politikai Közösség az Európa jövőjéről szóló politikai és stratégiai megbeszélések kormányközi fóruma, amelyet 2022-ben Emmanuel Macron francia államfő kezdeményezésére hoztak létre.

Szerző(k): Horváth Tibor
07.
17.
08:51
Szijjártó Péter: Azonnal megbélyegzik, ha valaki békéről beszél

Szijjártó Péter: Azonnal megbélyegzik, ha valaki békéről beszél

A háború teljesen másként néz ki a szomszédságból, mint egy óceánnal arrébb - fogalmazott a magyar külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyílt vitájában.

Szerző(k): G. É.
07.
16.
20:46
Kiderült, hogy hol folytatódik Orbán Viktor békemissziója

Kiderült, hogy hol folytatódik Orbán Viktor békemissziója

Németh Zsolt már most sikeresnek tartja a miniszterelnök misszióját, amelynek fontos állomása lesz a Tusványosi nyári szabadegyetem.

Szerző(k): Vermes Ádám