A köztisztviselők, kormánytisztviselők illetményét elvileg kormányrendeletben szabályozott bértábla alapján számolják ki. A bértáblákban besorolási fokozatokat határoznak meg, a munkavállalók pedig a pályán eltöltött idejük és végzettségük alapján léphetnek előre ezeken.
Szerző(k): L. K.Ami a jövő évi gazdasági növekedést illeti. A bővüléshez azonban a háztartásoknak fel kellene hagyniuk az óvatoskodással.
Szerző(k): T. E.Az évezred eddigi legnagyobb béremelései történtek idén Németországban, amivel legnagyobb nyugati partnerünknél már sikerült a felére lefaragni az infláció miatt 2020 óta elszenvedett vásárlóerőcsökkenést – derül ki egy friss tanulmányból.
Szerző(k): Thurzó KatalinNem várhat tovább a tanárok további béremelése – véli Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöki főtanácsadója. Csath Magdolna közgazdász szerint a tudással és az oktatás minőségével lehet naggyá tenni egy országot, és igenis szembe kell nézni az oktatási rendszer problémáival.
Szerző(k): Koncsek RitaHamarosan vége 2024 első félévének, amikor is az első negyedév nehézségei után átértékeléssel, újratervezéssel fordíthatnak a magyar vállalkozások – derül ki a Comline Budapest összefoglalójából. Bár a reálbérek emelkedtek az első negyedévben, az infláció csökkent, a vásárlóerő növekedése nem indult el. A vállalkozások óvatosan indultak neki az évnek, hiszen belső problémákkal, a szakemberhiánnyal is küzdeniük kellett. Az első félév végével a helyzet hasonló, azonban 2024-ből még mindig lehet egy jó év.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraA semennyitől az akár gálánsnak is nevezhető emelésig vegyes a kép, amit tovább árnyal, hogy ahol volt emelés, ott sem feltétlenül az alapbér nőtt.
Szerző(k): T. E.184 milliárd uniós forrás érkezett be, amely utólagos hozzájárulást jelent a költségvetésből előfinanszírozott tanári és óvónői béremeléshez.
Szerző(k): Vermes ÁdámA vártnál gyorsabban csökkent a japán gazdaság az első negyedévben, mivel a gyenge jen továbbra is megviseli a fogyasztókat.
Szerző(k): Zádori BenceA magyar cégek 90 százaléka emelte, vagy tervezi emelni idén a béreket. Háromnegyedük minden dolgozójának emeli a fizetését, ugyanakkor a béremelést adó cégek kétharmada csupán 5–10 százalék közötti bérfejlesztést tud végrehajtani – derül ki a Rewin kutatásából.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra